egyszer volt, hol nem volt: elzárják a pénzcsapokat

2017-06-30

Az utóbbi napokban több jegybank felől is nyugtalanító hírek érkeztek a befektetők számára. Ássunk a mélyére, mennyire is kell tartanunk ezektől!

Először két hete az amerikai Fed jelentette be, hogy – a kamatemelésen túl – várhatóan már ősztől megkezdi a mérlegének szűkítését, ami praktikusan annyit jelent, hogy elkezdi kivonni az elmúlt években a piacokra öntött több száz milliárd dollárt. Majd a héten először Mario Draghi beszélt arról, hogy az Európai Központi Bank a mostani havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programját fokozatosan kivezeti a piacról. Szerdán pedig már a brit jegybank elnöke, Mark Carney is egy esetleges kamatemelést emlegetett.

 

vége az ingyen pénz korszakának?

A piacok az ilyen hírekre meglehetősen idegesen szoktak reagálni. Érthető, hiszen a jegybankok bármiféle szigorítása (kamatemelés, mennyiségi lazítás leállítása vagy a korábban a piacra bepumpált pénzek kiszivattyúzása) azt jelenti, hogy lassan véget ér az az évek óta tartó nagyon kellemes állapot, ahol a befektetők ingyen pénzzel kitömött zsebbel vesznek mindent, ami elérhető és amiben fantáziát látnak.

De mi mást is tehetnének a jegybankok, ha a gazdasági adatok ennyire látványosan javulnak és éledezik az infláció? A Citi Research egy elemzésében láttam ezt az ábrát, ami azt mutatja, hogy várhatóan hogyan futnak majd ki ezek a kötvényvásárlási programok. A fekete szaggatott vonalat érdemes figyelni, miszerint innentől valóban új világ kezdődik és néhány éven belül leállítják a pénzpumpát.

(forrás: Citi Research)
(forrás: Citi Research)

 

mit is jelent ez a befektetőknek?

A kérdés megválaszolásához válasszuk ketté a kötvény- és részvénybefektetéseket. Az előbbiek esetében egyszerű a válasz: ha a forgalomban lévő pénz mennyisége lassabban nő vagy egyenesen csökken, akkor a hozamok elindulnak felfelé, ami negatívan hat az árfolyamra.

A részvényeknél viszont nem ilyen egyértelmű a helyzet. Egyrészről ugyanis itt is igaz, hogy a pénzkínálat szűkülése a részvénypiacokat is negatívan érinti, ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a jegybankok csak akkor reagálnak, amikor a javuló makróadatokat látva visszafogják a korábbi stimulusokat. A gazdasági adatok pedig egyértelműen javulnak, és ez a vállalati profitokban is lecsapódik. Így bár a részvénypiacok értékeltsége feszítettnek tűnik, de ha a profitok követik az árfolyamokat, akkor a mostani emelkedés fenntartható.

Én bízok abban, hogy a mostani 2% körüli inflációval és stabil növekedéssel jellemezhető környezet még hosszan velünk marad, a részvények is tovább tudnak felfelé araszolni.

Összefoglalva tehát új korszak előtt állunk, ami a hozamok emelkedésén keresztül a kötvénybefektetéseket negatívan érinti, viszont a párhuzamosan javuló gazdasági adatok a részvényeket továbbra is segítik majd.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről