hogyan alakultak 2017 meglepetései?

2017-12-28

Mennyire volt megjósolható a feltörekvő piacok felülteljesítése? Vagy az olajár folyamatos növekedése? Esetleg az Európai Unió párti politikai erők megerősödése?

2017-re is készítettünk egy 10 meglepetésből álló listát olyan eseményekből, amiknek bekövetkezése bár nem tűnt valószínűnek, mégis láttunk rájuk reális esélyt. A 10-ből 3 szcenárió be is jött, ami magas aránynak mondható, tekintve, hogy esetleges meglepetésként tekintettünk rájuk.

 

Amik megvalósultak

eljön a 60-70 dolláros olaj kora

Az olaj árának növekedésére számítani lehetett, de a 60 dollár feletti ár stabilizálódása meghaladta a várakozásunkat. Főként a gazdaság vártnál jobb teljesítménye, és az emiatt jelentkező kereslet hajtotta fel az olaj árfolyamát.

 

 

a feltörekvő piacok jobban teljesítenek, mint a fejlettek

A feltörekvő piacok messze felülteljesítették a fejlett piacokat, hála a dollár folyamatos gyengülésének az év folyamán, illetve a javuló gazdasági fundamentumoknak.

 

 

visszaszorulnak a szélsőséges politikai erők az európai választásokon

Az Európai Unió jövőjének szempontjából több kiemelten fontos választás is volt az idén. A holland, a francia, és a német választások is az Európai Uniót támogató pártok győzelmével értek véget, ami a 2016-ban előretört szélsőséges erők idei visszaszorulását mutatja.

Amik nem valósultak meg

árfolyamküszöböt vezet be az MNB

A forint árfolyama az euróval szemben egy viszonylag szűk, 306-315-ös sávon belül mozgott az év nagy részében, de árfolyamküszöb nem került bevezetésre. Két fő erő, a magyar folyó fizetési mérleg magas többlete, illetve az MNB laza monetáris politikája tartotta viszonylagos egyensúlyban az EUR/HUF árfolyamot.

 

 

paritás alatt stabilizálódik az EUR/USD árfolyam

Bár év elején a paritás közvetlen közelébe került az EUR/USD árfolyam, az év folyamán mégis folyamatosan gyengült a dollár, főleg a Trump által beígért gazdaságélénkítő intézkedések elmaradása miatt, ami azonban korábban már be lett árazva az árfolyamba. Ezen kívül az eurózóna gazdaságainak várakozáson felüli teljesítménye és az EKB júniusi utalása a jövőbeli szigorításokra is az euró erősödését okozta.

 

 

csökkennek a lakásárak Budapesten

Nemhogy nem csökkentek, hanem tovább nőttek a fővárosi ingatlanárak, ami a kereslet bővülésével magyarázható. A bérek nagymértékben nőttek, és a hitelek kamatai is folyamatosan csökkentek, ami szintén támogatta a kereslet növekedését.

 

 

a visegrádi országok közül nálunk lesz a legnagyobb GDP-növekedés

A hazai GDP is erősen alakult 2017-ben, 3,9%-os éves növekedés várható az MNB szerint, amivel nem tud versenyezni sem Lengyelország, sem Csehország bőven 4% feletti GDP-növekedési várakozásaival.

 

 

Trump lemond

Az év első felében folyamatosan nőtt az esély Trump lemondására, miután gyakorlatilag egyik tervezett intézkedését sem sikerült megvalósítania, azóta viszont a beígért adócsökkentés megszavazása miatt javult a helyzete. Továbbra is meglepetés lenne, de benne van a pakliban Trump 2018-as bukása.

 

 

tovább javul Magyarország hitelminősítése

Míg 2016-ban mindhárom hitelminősítő felminősítette Magyarországot, 2017-ben egyik sem emelt az osztályzatunkon. Mégis bizakodásra ad okot, hogy a Standard & Poor’s és a Fitch is pozitívra javította a kilátásunkat, ami a jövő évi felminősítés előszobája.

 

 

3% fölé gyorsul az infláció Magyarországon

Ahogy globálisan sem, úgy Magyarországon sem gyorsult olyan ütemben az infláció, ahogy azt a munkanélküliség csökkenése, illetve a bérek emelkedése indokolta volna. A 3% az MNB célja, és amíg ez nem teljesül, addig az MNB nyugodtan folytathatja laza monetáris politikáját.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről