idén sem lesz könnyebb

2016-01-13

eszközök 2015-ös teljesítményeAz alábbi ábrán láthatjuk összefoglalva a főbb pénzügyi eszközök 2015-ös teljesítményét dollárban. Három dolog tűnik fel első ránézésre.

 

főbb pénzügyi eszközök 2015-ös teljesítménye US dollárban (forrás: Deutsche Bank, Mark-it Group, Bloomberg)

Az első ami feltűnik, hogy az ábrázolt eszközök kevesebb, mint negyede ért el pozitív hozamot tavaly. A második, hogy a pozitív teljesítményeket olyan országok részvénypiacai érték el, amelyek jegybankjai jelentős támogatást nyújtottak, míg az ábra negatív oldalát pedig a nyersanyagok, illetve nyersanyag-exportőr országok részvénypiacai dominálták. Harmadik, hogy a negatív teljesítmények jóval nagyobbak voltak, mint a pluszok, így még a diverzifikált portfóliót tartó megtakarítóknak sem volt könnyű tavaly pénzt keresni.

Véleményem szerint idén folytatódik majd a tavalyi minta. Vagyis annak ellenére, hogy tavaly rendkívül sokat estek, továbbra is nyomás alatt lesznek a nyersanyagok és az ehhez kapcsolódó eszközosztályok. Megtörténhetnek a szektorban az első jelentősebb vállalati (esetleg ország) csődök, ami hosszútávon a piac megtisztulását és konszolidációját eredményezi majd. Ezzel szemben azon országok részvénypiacai, amelyek erős belső fogyasztással rendelkeznek és jegybankjaik is támogató környezetet biztosítanak, ebben az évben is felülteljesíthetnek. Ám az már másfél hét után látszik, hogy idén sem lesz könnyebb a megtakarítók dolga.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről