mit lehetett előre látni 2016 meglepetéseiből?

2016-12-30

Valóban előre lehetett látni a BUX-index szárnyalását? Vagy az EUR/USD paritás közelébe csökkenését? Vagy a Fed kamatemeléseinek elmaradását?

Az Alapkezelő kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amik bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, vagyis megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is készítettek a szakemberek az egyes szcenáriókhoz.

Az alábbi forgatókönyvekben azokat a lehetőségeket vettük számításba tavaly év végén, amik bekövetkezése – még ha meglepő is, de – elképzelhető volt 2016-ra. A magyar részvények szárnyalására lehetett ugyan számítani, de a 30.000-es szint felülmúlta várakozásunkat. Bár ez az egyetlen „jóslatunk”, ami bejött, ezen kívül is voltak olyanok, amik csak hajszálon múlottak.

Az EUR/USD paritás alá csökkenése (a rosszabbul teljesítő, Brexit-szavazással is sújtott EU, és az erősödő, Trump miatt várhatóan kissé befelé forduló Egyesült Államok miatt), valamint a Fed korábban jelzett kamatemeléseinek elmaradása majdnem megvalósuló szcenáriók lettek.

De ezen kívül voltak túlzó feltételezések is, lássuk a listát:

ami megvalósult:

ami majdnem bejött:

és ami nem valósult meg:

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről