K&H trendmonitor - gazdasági hírek, vélemények

K&H trendmonitor - gazdasági hírek, vélemények

Már az is meglepetésszámba ment, hogy Magyarország hitelminősítése 2018-ban nem került javításra, de a jelenlegi folyamatok mellett talán még meglepőbb lenne, ha 2019-ben sem változna a hazai adósminősítés.

1.

A K&H Alapkezelő kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

2016-ban mind a három nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába javította Magyarország adósminősítését, 2017 és 2018 azonban nem hozott további osztályzatjavítást. A hazai – már befektetésre javasolt – adósminősítéshez ugyanakkor már 2017 óta pozitív kilátásokat rendelt a Standard & Poor’s és a Fitch is, ezért meglepetést jelentett, hogy idén elmaradt a további felminősítés.

2018 első féléve ugyan enyhe emelkedést hozott Magyarország GDP-arányos adósságrátájában, de a kedvező hazai növekedés segítségével év végére minden bizonnyal ismét csökkenő tendenciát mutat majd az adósságpályánk. A kedvező növekedés révén tovább csökkenő adósságpálya tükrében pedig meglepő lenne, ha egyik hitelminősítő se javítana az osztályzatunkon 2019-ben.

 

10 meglepetés 2019-re

előző cikk következő cikk