10 meglepetés 2020-ra – 6. rész: megússzuk nagyobb korrekció nélkül 2020-at

2019-12-16

Az idei év kivételesen szép hozamokat hozott a befektetőknek: a részvények és a kötvények is szárnyaltak, ráadásul mindezt anélkül tették, hogy nagyobb bezuhanás lett volna a piacokon. Lehet-e ennyire „kisimult” évünk 2020-ban is?

A K&H Alapkezelő kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

Tavaly december elég izgalmasan alakult a piacokon, miután a recessziótól való félelem miatt óriási zuhanással zártuk a tavalyi évet. Január elejétől azonban mintha zsinóron húzták volna felfelé a piacokat, miután a jegybankok is reagáltak és a geopolitikai kockázatok (Brexit, kereskedelmi háború) is enyhülni látszódtak. Év vége felé közeledve így – némiképp megelőlegezve – csúcsközeli szinteken búcsúztatjuk az óévet.

forrás: Bloomberg

Mit látunk most a piacokon?

Egyrészről a gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek mostanra enyhültek: recessziót már lényegében nem várnak az elemzők, inkább csak normál lassulást, ami természetszerű az elmúlt évek menetelése után. A vállalati profitokkal kapcsolatos várakozások is ennek megfelelően a következő 1-2 negyedévre egyelőre visszafogottak és csak a távoli, nehezen megfogható jövőben várnak komolyabb javulást az elemzők.

Eközben a részvénypiacok az elmúlt hetekben is szárnyaltak, aminek a jegybankok támogató politikája mellett az is segített, hogy a geopolitikai kockázatok is enyhülni látszanak most: Kína és az Egyesült Államok között a kereskedelmi háború kapcsán valamiféle megoldás körvonalazódik, a britek kiválásának is pont kerülhet a végére és a hong kong-i események is mintha feledésbe merültek volna.

A mostani hangulatot így túlságosan eufórikusnak látom, hiszen az ideinél mindenképpen visszafogottabb növekedést várunk jövőre és például a Brexit a britek kiválásával sem ér még véget, hanem igazából csak az a tárgyalási folyamat kezdődik el, aminek a végén kiderül, a szétválás miatt mennyi kár éri a brit vagy a kontinentális európai gazdaságokat.

A piacok tehát előreszaladtak, minden jó hírt beáraztak, így ha ezek mégsem realizálódnak, bármikor lehet egy komolyabb – 10-15%-os – korrekció évközben.  Azt, hogy ez mikor következhet be, nehéz megjósolni, de ebben az esetben minden szem ismét a jegybankokra vagy a költségvetési politikára szegeződik majd, hiszen itt még vannak tartalékok a piacok megtámogatására.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről