10 meglepetés 2020-ra – 9. rész: kamatot emel a FED

2019-12-19

2018 és 2019 teljesen eltérő monetáris politikai irányt hozott az USA-ban. Míg 2018 az alapkamat fokozatos emeléséről szólt, addig 2019 második felében a Fed háromszor is a kamat vágása mellett döntött.

A K&H Alapkezelő kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

A 180 fokos fordulat mögött főként a gazdaság lassulása, illetve a kilátások folyamatos romlása említhető, ami szorosan összefüggött az USA és Kína közötti kereskedelmi konfliktus erősödésével. Illetve Donald Trump is elég erős nyomást helyezett a Fed-re, hogy csökkentse a kamatokat, mivel a fejlett piacokhoz képest nézve magas amerikai alapkamat a dollár erősödését okozta, ami az elnök szerint hátrányosan érintette/érinti az USA gazdaságának teljesítményét.

Részben a Fed gyors reagálásának köszönhetően azonban megállni látszik a romlás a gazdasági kilátásokban, és az infláció is, bár csak kis mértékben, de emelkedő pályán van. Ennek megfelelően a Fed legújabb előrejelzése szerint nem várható semmilyen irányú változás az alapkamat mértékében 2020-ban.

forrás: Bloomberg

Jerome Powell, a Fed elnöke azonban kiemelte, és ezt támasztják alá az elmúlt időszak kamatdöntései is, hogy a Fed adatvezérelt üzemmódban van, és a kilátásokban bekövetkező változásokra készen áll lépésekkel reagálni.

Ennek megfelelően, ha javulás következne be, például a vártnál erősebb lenne gazdasági növekedés, vagy az infláció megugrana, arra akár kamatemeléssel is reagálhatna a jegybank jövőre.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről