10 meglepetés 2021-re 8. rész – nem fog erősödni az inflációs nyomás

2020-12-21

2020-ban a gazdasági aktivitás hanyatlásával párhuzamosan az inflációs nyomás is mérséklődött globálisan: az USA-ban 1% körüli szintre, Euróbában pedig negatív tartományba csökkentek az inflációs ráták.

forrás: Bloomberg

A KBC Asset Management N.V. Magyarországi Fióktelepének kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

Jövőre a gazdasági aktivitás felpörgésével párhuzamosan az inflációs ráták emelkedésére lehet számítani, amelyet támogathat a nyersanyagok iránti kereslet növekedése, illetve szintén a kereslet bővülése miatt, a korábbi kapacitások leépülése nyomán a szolgáltatószektorban is megugorhat az áremelkedés üteme.

Ahhoz, hogy az árak mégse emelkedjenek 2021-ben, a gazdasági kilábalás megtorpanására, illetve a nyersanyagárak mérséklődésére lenne szükség, a jelenlegi kilátások alapján azonban ennek kisebb a valószínűsége.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 3,78  (9 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről