K&H trendmonitor - gazdasági hírek, vélemények

K&H trendmonitor - gazdasági hírek, vélemények

A 2020-as év rég nem látott volatilitást hozott a tőkepiacokra. Február végétől kezdve a VIX index értéke felszökött 80-ig is, ilyen szint az elmúlt 20 év során csak a 2008-as Lehman csőd után volt látható.

forrás: Bloomberg

A KBC Asset Management N.V. Magyarországi Fióktelepének kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

Ebben persze semmi meglepő nincs, a piacok a nagymértékű bizonytalanságra hatalmas esésekkel/ingadozással szoktak reagálni. A koronavírus okozta világjárvány és az ehhez kapcsolódó bezárkózások, gazdasági leállások pedig soha nem látott, új helyzetet teremtettek. Ugyan a tőkepiacok a kezdeti sokk után nagyrészt meg tudtak nyugodni, a vírussal, illetve annak gazdaságokra gyakorolt hatásával kapcsolatos bizonytalanság folyamatosan jelen volt a piacokon, így a volatilitás szintjét mutató VIX index értéke nem tudott rövid időre sem 20 alá csökkenni.

Nyugodt időszakokra alapvetően a 10 és 20 közötti szint a jellemző a volatilitás tekintetében. És ugyan jelenleg inkább optimisták lehetünk a vakcinákkal kapcsolatos hírek miatt, azt gondolom, hogy a bizonytalansági faktor továbbra sem tűnt el. Nem tudjuk például, hogy mennyi idő alatt lehet beoltani annyi embert a vakcinákkal, ami a járvány végleges eltűnését jelenthetné, mint ahogy azt sem tudjuk biztosan, hogy a jelenleg is korlátozásokkal teli országok milyen gazdasági kárt fognak szenvedni.

Ennek megfelelően nem tartom valószínűnek, hogy a korábbi évekre jellemző, 20 alatti volatilitás 2021-ben tartósan visszatérhet, inkább csak rövid időszakokra csökkenhet ilyen alacsony szintre.

előző cikk következő cikk