K&H trendmonitor - gazdasági hírek, vélemények

K&H trendmonitor - gazdasági hírek, vélemények

Elnézve a piacok alakulását, úgy tűnik, hogy kevésbé van a befektetők fókuszában jelenleg a cégek eredményessége.

Legalábbis ha megvizsgáljuk az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégek első negyedéves teljesítményét és az idei évi várakozásokat, akkor csodálkozva láthatjuk, hogy míg a vállalatok nagy részének nyeresége csökkent, és ez várhatóan tovább fog romlani a következő negyedévekben is (kék oszlopok az ábrán), addig az S&P 500 már a tavaly október közepi szintjéig emelkedett vissza. Pedig akkor még hírből sem ismerte senki a koronavírust, és elképzelhetetlennek tűnt egy globális mértékű leállás.

Forrás: Bloomberg

Azt fontos azért kiemelni, hogy a leállások elsősorban márciusban kezdődtek, így a vállalatok első negyedéves eredményét még csak részben tudták lerontani. A bizonytalanságot pedig jól mutatja, hogy a cégek nagy része tartózkodott konkrét várakozásokat megfogalmazni a jövővel kapcsolatban, és az elemzői várakozások is a megszokottnál jóval nagyobb sávban mozognak, ahogy ezt az alábbi ábrán a kék vonal megugrása jelzi.

Forrás: JPMorgan

Ennek a látszólagos ellentétnek a hátterében vélhetően az áll, hogy elképesztő mennyiségű pénz került a rendszerbe, és a kamatok is rekord alacsony szinteken vannak, ami a piacok szerint ellensúlyozni tudja a bevételek kiesését. Ráadásul a befektetők tudják, hogy a 2020-as év katasztrofális lesz, és inkább már a 2021-es várakozásokra fókuszálnak. Emellett persze a gazdaságok fokozatos újranyitása (aminek a kockázatai, úgy tűnik, kevésbé látszanak fontosnak), és a vírust leküzdő vakcina mielőbbi érkezésébe vetett hit is a vevőket helyezte előtérbe.

Én azért korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy reális a világ legfontosabbnak tartott részvényindexének a tavaly októberi szintjén tartózkodnia egy totális globális leállás alatt/után.

előző cikk következő cikk