ha csökkennek a keresleti várakozások..

2019-06-18

A vállalatok növekedési kilátásainak egyik leginkább meghatározó eleme a vevők által támasztott kereslet alakulása. Így nem is meglepő, hogy a széleskörűen használt, amerikai vállalatvezetők várakozásait tükröző előremutató indikátorként ismert beszerzési menedzser-index (ISM feldolgozóipari) egyik komponensét is az új megrendelések alkotják. Hiszen a magas megrendelésszám erős fogyasztói keresletre, így végső soron élénk üzleti aktivitásra utal. E mutató a 2018 eleji 67,3-as szintről 51,3-ra csökkent decemberre, májusban pedig 52,7 ponton, tehát még mindig pozitív (50 feletti) tartományban zárt.

Az előremutató indikátoroktól leginkább egyfajta jövőbe tekintést várunk. A fenti esetben a csökkenő kereslettől a gazdaság teljesítményének visszaesésére, ellenkező esetben pedig a növekvő kereslettől a gazdaság teljesítményének gyorsulására következtetünk. Az alábbi grafikonon az említett beszerzési menedzser-index új rendelések komponensét (ISM Manufacturing New Orders index) és az adat megjelenését követő egy éves periódus S&P 500 hozam (osztalékfizetéssel együtt, US dollárban) tizenkét havi mozgóátlagát tüntettem fel. Így egyrészről egyben láthatjuk a múltbéli keresleti kilátások és későbbi részvénypiaci teljesítmény közötti kapcsolatot, másrészről kontextusba helyezhetjük a jelenlegi értékek súlyát. A módszer demonstrálására választottam tetszőlegesen egy pontot az ábrán (zöld nyíllal jelölve), ahol azt látjuk, hogy az 1993 januári 63-as ISM értéket követő egy évben 12% hozamot lehetett elérni az S&P 500-on.

forrás: Bloomberg
Az ábrán a piros vonal szemléltetésképpen egyben jelzi a semleges 50-es ISM komponens értéket (bal tengely), illetve a 0%-os tizenkét havi mozgóátlagot (jobb tengely).

Az első lényeges üzenet, hogy a jelenlegi, kevéssel 50 felett tartózkodó érték historikusan gyakorinak tekinthető és túlnyomóan pozitív részvénypiaci hozamok követik – néhány kivétellel. A második üzenet ez a néhány kivétel, melyeket be is karikáztam a grafikonon. Egy dolog közös bennük: mindet recesszió övezte; az első és második esetben két-két, a harmadik esetben öt negyedévben szűkült az amerikai gazdaság (csökkent a GDP). Így a harmadik üzenet az, hogy recesszión kívüli periódusban nem fordult elő komolyabb részvénypiaci visszaesés, csupán rövidebb korrekciókat láthattunk.

A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy láthatunk a piacokon disszonanciát, amely természetesen óvatosságra adhat okot. Ezzel együtt a véleményem nem változott; a világgazdasági lassulás nem egyenlő az egyre széleskörűbben várt recesszióba süllyedéssel, és a megvalósult rövidtávú iránykeresés (amelyet ismét főként Trump generált május elején) emelkedésbe fordul az amerikai részvénypiacon.  

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről