hogyan alakultak 2019 meglepetései?

Várható volt a pálfordulás a FED kamatpolitikájában? Vagy esetleg a 10 éves német kötvényhozamok bezuhanása?

2019-re is készítettünk egy 10 meglepetésből álló listát olyan eseményekből, amelyek bekövetkezése bár nem tűnt valószínűnek, mégis láttunk rájuk reális esélyt. Az alábbiakban összegyűjtjük az egyes szcenáriókat és megvizsgáljuk hogyan is alakultak.

megvalósult szcenáriók

nem emel kamatot a Fed – bekövetkezés valószínűsége: 40%

A 2015 óta tartó alapkamat emelkedést idén 3 kamatvágás váltotta fel, amire Amerikában 2008 decembere óta nem volt példa.  A csökkentés hátterében főképp az amerikai gazdasági kilátások romlása és az alacsony infláció állt. Ezek mellett idővel egyre nagyobb figyelem hárult Trump „kommunikációjára”, melyben folyamatosan további vágásokat sürgetett a dollár gyengítésének és a gazdasági növekedés beindításának céljából. Mindezek következtében az év eleji 2,5%-ról decemberre 1,75%-ra csökkent az alapkamat, melyet kommunikációja alapján a Fed csakis rendkívüli esemény, vagy az érdemi javulás elmaradása esetén lenne hajlandó tovább csökkenteni a közeljövőben.

újra negatív lesz a 10 éves német kötvényhozam – bekövetkezés valószínűsége: 10%

Csekély valószínűsége ellenére viszonylag hamar, már márciusban negatívba váltott a 10 éves német kötvényhozam. Habár ezután még sikerült rövid időre visszatérni pozitív tartományokba, májustól erősebben beestek és egészen -0,7%-ig lementek a hozamok. A csökkenést elsősorban az európai recessziós félelmek felerősödése váltotta ki, mely mögött az eurózóna és a német gazdaság lassulása, valamint a Brexit körüli bizonytalanság állt. A bizonytalan környezetben megnőtt a 10 éves német állampapírok iránti kereslet is, amely még lejjebb tolta a hozamokat. A feloldódó bizonytalanság és a harmadik negyedévtől beérkező pozitív gazdasági adatoknak sikerült valamelyest feljebb hoznia a kötvényhozamokat, azonban a pozitív értékekre történő visszatérés még messze van. Ez nagy valószínűséggel csak a német gazdasági növekedés beindulásával és az eurózóna feléledésével lesz elérhető.

meg nem valósult szcenáriók

nem lesz magyar felminősítés – bekövetkezés valószínűsége: 33%

A sokak által már 2018-ra várt felminősítés végül idén év elején következett be. Februárban először a Standard & Poor’s, majd a Fitch Ratings is egy fokozattal, ”BBB-”-ról ”BBB”-re javította az ország adósságbesorolását. Az elemzői konszenzus szerint a döntést elsősorban a nagymértékű GDP-növekedés, az alacsony költségvetési hiány, valamint a csökkenő államadósság ráta alapozhatta meg.

kamatot emel az MNB – bekövetkezés valószínűsége: 22%

A várakozásoknak megfelelően idén is 0,9%-os szinten maradt a jegybanki irányadó kamatláb Magyarországon.  Mivel sem a magyar inflációs előrejelzések, sem az EKB alapkamat nem változott, így az MNB tartotta magát az eddigi laza monetáris politikájához és nem szigorított.

izgalommentes év az olaj piacán – bekövetkezés valószínűsége: 15%

Habár idén nem voltak a 2018-ban tapasztaltakhoz hasonló nagy kilengések, de így is tartogatott izgalmakat a kőolaj árának alakulása. A kereskedelmi háború körüli bizonytalanság, valamint a szeptember közepi szaúdi olajfinomítót ért támadás erősen mozgatta a Brent olaj árfolyamát, ami így évközben gyakran volt a 60-70 dolláros sávon kívül.

ugyanannyit fog érni az euró, mint a dollár – bekövetkezés valószínűsége: 20%

A 2018-ban tapasztalt dollárerősödés dinamikája lelassult az idei évre, így itt sem következett be a meglepetés. Habár továbbra is lehetett dollárerősödést tapasztalni, az árfolyamok paritásához legközelebb a szeptemberi 1,0899-es szint került.

medve piac a magyar tőzsdén – bekövetkezés valószínűsége: 10%

A tavalyi alacsony csökkenéssel szemben 2019-ben (más régiós piacokhoz hasonlóan) erős bővülés volt tapasztalható a magyar tőzsdén. Habár voltak nagyobb bezuhanások év elején és nyáron, azonban ennek ellenére is 17% közeli éves növekedést produkált a BUX index.

recesszióba fordul a világgazdaság – bekövetkezés valószínűsége: 5%

A sokféle kockázat mellett, mely egész 2019-et végigkísérte (Brexit, kereskedelmi háború, geopolitika), sem fordult recesszióba a világgazdaság. Segítette a gazdaságokat a monetáris lazítás valamint a jegybanki támogatások beindítása. Ennek ellenére még óvatosan kell kezelni a kérdést, mivel a részvénypiacok szárnyalásával szemben a makrogazdasági adatok ingadozóan alakultak idén (főképp a feldolgozóipari adatok keltettek ijedtséget), és sok esetben indikálták egy lehetséges válság előjeleit.

310 alá erősödik a forint az euróval szemben – bekövetkezés valószínűsége: 18%

Év elején monetáris szigorításra számított a piac Magyarországon, így 2019 kisebb forinterősödéssel indult, és tavasz elején közel került az árfolyam a 310-es szinthez. Márciusban azonban, az elmaradt kamatemelés következtében is, gyengülni kezdett a forint és novemberre már 336 fölött volt. Innen év végére végül a 330 körüli sávba erősödött vissza.

véget ér az USA-Kína kereskedelmi konfliktus – bekövetkezés valószínűsége: 15%

Az elmúlt két év egyik legmeghatározóbb politikai és gazdasági eseménye a két nagyhatalom közti viszály. A vámháború okozta bizonytalanság mérséklése céljából egész évben folytak az egyeztetések a felek között, aminek eredménye egy előzetes megállapodás lett decemberben. Ez azonban csak egy hosszú folyamat kezdete, így a konfliktus lezárása valószínűleg még hosszú ideig el fog tartani.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 5,00  (1 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről