Az immár két számjegyű infláció erőteljesen csökkenti a pénzünk, megtakarításaink vásárlóértékét. Ráadásul a pénz és tőkepiaci kilátásokat is sötét felhők borítják már több mint fél éve. Mibe érdemes tenni a pénzünket a jelenlegi helyzetben?
A KSH által publikált adatok szerint májusban 10,7% volt az infláció, vagyis a fogyasztói árindex növekedése, az előző év azonos időszakához képest. Utoljára több mint húsz éve mozgott hasonló szinten az infláció mértéke hazánkban. Ugyanakkor a mindennapi vásárlásaink során sajnos még magasabbnak érezzük az inflációt, ha rátekintünk a bolti termékek vagy a szolgáltatások árára.
Miért baj a magas infláció?
A pénzünk értékének a legnagyobb ellensége az infláció, hiszen fokozatosan erodálja a megtakarításunk valós értékét. Az elmúlt években is folyamatosan „csipegetett” az infláció a pénzünk értékéből, az újdonság, hogy a tavalyi év óta egyre erőteljesebb ez a folyamat. Az alacsonyabb kockázatú megtakarításokon – pl. bankbetétek – korábban is negatív reálhozamot tudtunk elérni és sajnos most sem jobb a helyzet. Amennyiben továbbra is ilyen eszközökben vagy netán otthon tartjuk a pénzünket, a pénzromlás egyre erőteljesebben emészti fel annak reál-értékét.
Mit tehetünk megtakarítóként a pénzünkkel?
Ebben a helyzetben növelni kell hozamelvárásainkat és ezzel egyéni komfort zónánkon belül maradva kockázatvállalási hajlandóságunkat is. Bizony a befektetési időtávunkat is – amíg lemondunk a befektetett pénzösszegről – növelnünk kell, mert infláció feletti hozamot jó eséllyel sajnos nem néhány hónapon belül, hanem várhatóan több év átlagában tudunk csak realizálni a befektetéseinken.
Akkor jó a megtakarításunk szerkezete, ha az alacsony kockázatú – tehát biztonságos, ám ezzel együtt alacsony hozampotenciálú – befektetések mellett a kockázatosabb, de magas hozamlehetőséget kínáló befektetések is megtalálhatók benne. Gondolkodjunk befektetési portfolióban! Ehhez elengedhetetlen, hogy ne csak egy fajta befektetési eszközünk legyen, hanem különböző tulajdonságú eszközöket tartsunk vegyesen. Így például a biztonságos pénzpiaci és kötvényeszközök – pl. betétek, állampapír típusú eszközök – mellett, részvény típusú befektetésekben is gondolkodjunk a kockázatviselő képességünknek megfelelő arányban. Örökérvényű igazság, de a jelenlegi magasabb inflációs környezetben még fontosabb alapvetés, hogy egy jól összerakott portfolióban az infláció feletti reálhozamot a részvény típusú eszközök tudják biztosítani. Ugyanakkor az egyedi részvényeknek nagyon magas a kockázata, így érdemes több vállalat részvényeit tartalmazó részvény alapokba fektetni, amelyeknek már alacsonyabb így a kockázata mint az egyedi részvény befektetéseknek. Ha óvatosak vagyunk és nem szeretnénk tisztán részvény típusú befektetésekbe tenni a pénzünket, akkor még mindig kiváló választás lehet a vegyes befektetési alapok felé fordulnunk
Miért jók a vegyes alapok?
A vegyes alapok különböző tulajdonságú, a piaci helyzetekre eltérően reagáló eszközök (betét, kötvény, részvény, nyersanyag, deviza) kombinációját jelentik, ami már önmagában is egy színes, jól összerakott portfólió. Helyettünk tehát a befektetési szakértők rakják össze és igazítják folyamatosan a portfóliót: a piaci folyamatok függvényében folyamatosan újra súlyozzák az egyes eszközök arányát, emelkedő piacon csökkenthetik, eső piacon pedig növelhetik az alap a részvénykitettségét, ezért ingadozó piacok idején is jól teljesíthetnek. A növekvő népszerűségüket jól mutatja, hogy a tavalyi év végére állományok tekintetében a befektetési alap típusok között a hazai toplista élére ugrottak a vegyes alapok.
Hogyan fektessek be a mostani ingadozó piacon?
Felmerülhet mindenkiben a kérdés, hogy jó ötlet-e a jelenlegi borús, ingadozó pénzpiacokon befektetni a pénzünket, hiszen vannak olyan befektetési guruk, akik további esést jósolnak. Ezen félelmeink kezelésére nyújtanak megoldást a rendszeres befektetések, ami azt jelenti, hogy nem egyszerre fektetjük be a pénzünket, hanem bizonyos – például havi – rendszerességgel, több lépésben, fokozatosan.
A rendszeres befektetések előnye, hogy olyan időpontokban is beszállunk vevőként a tőkepiacokra, amikor egyébként lehet, hogy nem tennénk meg, mert a többség éppen elad, és lefelé mennek az árfolyamok. A boltokban is akkor szeretünk vásárolni, amikor árleszállítás, akció van, ugye? Bizony a befektetések szempontjából is ezek az időszakok a jó lehetőségek arra, hogy olcsóbban vegyünk. Különösen az elmúlt hónapokhoz hasonló ingadozó piacokon lehet profitálni a rendszeres befektetések ezen előnyeiből, hiszen szépen ki tudjuk simítani a beszállási pontjainkat a piacon, ezáltal csökkentjük a kockázatainkat is.
Összegzés
Tehát megtakarítóként a jelenlegi magas infláció elleni küzdelemben csak akkor van esélyünk, ha magasabb hozampotenciállal rendelkező – részvény vagy részvényt is tartalmazó vegyes alapok – eszközökben tartjuk a pénzünk egy részét. És hogy mekkora részét? Amekkorát be tudunk fektetni több éves időtávon, hiszen az infláció feletti reálhozam ára a türelem, mert az esetleges piaci turbulenciákat, árfolyamzuhanásokat „ki kell, hogy üljük”. A rendszeres befektetés pedig egy kiváló módszer a kockázataink időben történő elterítésére, ha esetleg elbizonytalanít minket a pénzpiacok erős ingadozása. A jó hír, hogy ha türelmesek vagyunk és kitartunk hosszabb távon a befektetési stratégiánk mellett, akkor több év átlagában infláció feletti hozam lehet a jutalmunk.