Az előző bejegyzésben ott tartottunk, hogy a lányom – kis szülői ösztönzéssel – megnyitotta saját nyugdíj-előtakarékossági számláját, én pedig megígértem neki, hogy évente 200 ezer forint utalással gyarapítom megtakarításait. A befizetések után járó 20% adójóváírást azonban természetesen ő igényelheti vissza. Így szólt a megállapodásunk.
A lányom következő logikus kérdése az volt, hogy ez a befizetés, adójóváírás és a hozamok mire lesznek elegendőek? Lehet ebből megfelelő nyugdíjat/nyugdíj kiegészítést kihozni? (Az én szülői szívem pedig felragyogott, hiszen most már egy olyan témával kapcsolatban tesz fel releváns kérdéseket, amiről a kezdetben hallani sem akart.)
“Számold ki, hogy 40 év alatt mekkora pénz jöhet össze!” – válaszoltam neki.
“Az excel-t jól kezelem, de milyen paraméterekkel számoljak?” – tette fel a teljesen logikus kérdést.
Nyugdíj-előtakarékosság kapcsán a befektetés hosszú időtartama miatt alapvetően a kockázatosabb befektetésekre érdemes koncentrálni, mert ezek hozhatnak magasabb hozamot. A kockázatosabb befektetések jelentősebb árfolyam-ingadozásával nem érdemes foglalkozni, mert a megtakarítási időtáv ebben az esetben nagyon hosszú, (40 év). Ezen időszak alatt biztosan számíthatunk arra, hogy lesznek tőkepiaci visszaesések, amelyek veszteséget okoznak, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a következő időszak(ok) nyeresége kompenzálhatja a korában elszenvedett veszteségeket. Arról nem is beszélve, hogy mivel minden évben egyenletesen fektetünk be, ezért lesznek kifejezetten olcsó beszállási pontjaink is.
“És akkor mennyi a hosszú távú hozam amivel számolhatok?” – kérdezte.
Hosszabb távon egy 3 %-os inflációt alapul véve, a mai legjobb tudásunk alapján azt feltételezhetjük, hogy a kockázatosabb befektetéseink az infláció felett, legalább 2% -os többlethozamot hoznak, akkor ebből összességében egy 5%-os hozam jöhet ki.
A számolás eredményét az alábbi grafikonban ábrázolta:
40 év alatt évente 200 ezer forint éves befizetéssel, 20 % adójóváírással és éves 5%-os hozammal számolva, a 40. év végére 29 millió Ft gyűlhet össze.
Ez nagyon szép összeg – lelkendezett a lányom – de ez mire lesz elegendő?
Ezt nehéz megmondani, mert nem tudjuk, hogy milyen pénznem és milyen árszínvonal lesz addigra, de azt meg tudjuk mondani, hogyha ma lenne 29 millió forintunk, és azt 25 éven át havi bontásban szeretnénk felélni, akkor mekkora összeg jönne ki.
Egy kis számolás után 5%-os hozamot felételezve bruttó 169.500 forintot kapunk. (Ha az adószabályok nem változnak, akkor a nyugdíj-előtakarékossági számla bezárását követően elért hozamunk után adóznunk kell.)
Tehát ha ma lenne 29 millió forintunk, akkor 25 éven keresztül, 5% hozamot feltételezve havi 169 ezer forint- nyugdíj kiegészítést kaphatunk, amihez persze talán valamekkora állami nyugdíj is társulhatna.
Akkor most megéri vagy nem éri meg nyugdíjra takarékoskodni? Lányom válasza most már erre a kérdésre egyértelműen IGEN.
A következő bejegyzésben azt járjuk körül, hogy mibe érdemes fektetni a pénzünket.