kinyithatjuk újra a szemünket

2021-02-01

kinyithatjuk újra a szemünket

Októberben arról írtam, hogy kiszámíthatatlan időszak előtt állunk, emiatt azoknak az ügyfeleknek, akik nem szeretik az ilyen izgalmakat, érdemes január végéig becsukni a szemüket és bízni a jól összeállított portfólióban, hogy az tegye a dolgát. Most, hogy az év első hónapja eltelt, újra kinyithatjuk a szemünket.

Valóban, október közepén még nem tudtuk, Donald Trump-pal tervezhetünk-e a következő négy évre is vagy egy kiszámíthatóbb elnök érkezik a Fehér Házba, illetve mikor érkeznek az oltások, amik elhozzák majd a pandémia lezárását. Most, január végén mindkét kérdésben tisztábban látunk.

Egyrészt nemcsak Donald Trump került ki a piacok látóköréből, hanem Joe Biden győzelme mellé a demokraták a teljes törvényhozásban, így a Szenátusban és a Képviselőházban is többségbe kerültek. Ezzel nagyrészt megnyílt az út a demokraták előtt, hogy új irányt szabjanak az amerikai gazdaságnak. Bár a befektetők kezdetben féltek a teljes demokrata fordulattól, – például a várt adóemelések miatt – de a mostani, vírus sújtotta helyzetben a kormányzat keze egyértelműen meg van kötve és csak a gazdaság további ösztönzésében gondolkozhat. Így nem meglepő, hogy a mostani viták az újabb óriási ösztönző csomag méretéről szólnak.

A vírus kapcsán pedig mostanra sorra érkeznek az újabb és újabb vakcinák és az oltási programok is hol gyorsabban, hol lassabban, de elindultak. Tehát, már látszik a fény az alagút végén és ez is megnyugtatólag hat a piaci hangulatra. Ugyan még hosszú hónapok kellenek, míg a vírust kontrol alá tudjuk vonni, de a piacok mindig előre tekintenek, így mostanra egyértelműen a pandémia lezárását árazzák.

A bizonytalanság tehát lényegesen csökkent az elmúlt hetekben és ezt a piacok újabb emelkedéssel honorálták. Aki tehát októberben valóban becsukta a szemét és nem ijedt meg az azt követő hetektől, ismét szép profitot tudott zsebre tenni.

forrás: Bloomberg

Kockázatok persze továbbra is vannak. Ezek közül a jegybanki élénkítésekkel kapcsolatos inflációs félelmek a legerősebbek: ahogy a helyzet normalizálódik a világban, az inflációs várakozások is elindultak vissza a mélyből. Így a befektetők árgus szemekkel kezdik figyelni a jegybankokat, mikor hangzik el először a pénznyomtatás leállításának jelszava, ami ismét elbizonytalaníthatja a piacokat.

De ez már egy másik történet…

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 4,36  (14 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről