Nap ábrája – sok évtizedes mélyponton a kínai GDP

Magyar idő szerint csütörtök este megjelent az első negyedéves kínai GDP adat, mely az elemzői várakozásokat alulmúlva, 6,8%-kal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Ennek magyarázata a járvány miatti teljes gazdasági leállás január végétől, valamint a kialakult bizonytalanság miatt elmaradt beruházások. Ezzel, ahogy az az ábrán is látszik, sok évtizedes mélypontra került Kína gazdasági növekedése.

A kínai GDP növekedési rátája (év/év, százalékban)

forrás: tradingeconomics.com

A kapott adatok csak megerősítik azt a várakozást, hogy a mostani válság mekkora visszaesést okoz még a világ vezető gazdaságaiban is (habár Kínától az idei évre, a nyugati országokkal szemben, még továbbra is pozitív, 1-2%-os növekedést várnak az elemzőházak és az IMF). Mivel Európában és az USA-ban később indultak el a járvány miatti korlátozások, ezért ezen országok esetében a későbbi, főleg második negyedéves adatokban várhatunk hasonló mértékű csökkenést. A beérkező (mind visszamenőleges, mind előretekintő) adatok romlása várhatóan a befektetői hangulatot is befolyásolni fogja, így én továbbra is turbulens időszakot várok a részvénypiacokon.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 4,15  (13 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről