nyugalom vagy reszketés vár ránk?

2019-03-18

Készítettem egy ábrát, ami jól jellemzi a részvénypiac elmúlt két évét. Az ábrán a „félelemindex” alakulása látható. Az index hivatalos neve VIX index és azt mutatja meg, hogy a befektetők mekkora kilengésekre számítanak a közeljövőben.
Jól látható, hogy 2017-ben a részvénypiacot nyugodtság jellemezte, ami azzal magyarázható, hogy a gazdasági növekedés jól alakult, és emellett a monetáris politika is ultra támogató volt. Azonban 2018 elején megjelentek a viharfelhők, amire akkor felhívtam az olvasók figyelmét. A nyugalmat felváltotta a pánik, és a félelemindex kétszer is 35 fölé emelkedett, amire 2011 óta nem volt példa.

forrás: Bloomberg, saját számítás
Mire számíthatunk idén?

Szerintem 4 dolgot érdemes mérlegelni.

  1. Hol tartunk a jelenlegi gazdasági ciklusban? A tavalyi évben rengeteg elemzés foglalkozott a témával, és egyre többen jutottak arra a következtetésre, hogy a fellendülésből átfordultunk a lassulásba. Azt gondolom, ebben a kérdésben nem is kell állást foglalnom, mert önmagában az a tény, hogy a fellendülés vége, vagy a lassulás kezdete között lehet választani, növeli annak esélyét, hogy pánikszerű eladások történjenek a részvénypiacon.
  2. Jegybankok. Az idei évben nagyot fordult a jegybankok kommunikációja, és az új üzenet az, hogy szünetet tartanak a szigorításban. Ez inkább a 2017-es nyugalmat vetíti előre.
  3. Milyen a hangulat a befektetők körében? A kisbefektetők jelenleg neutrálisnak mondhatóak. Azonban az intézményi befektetők magas készpénz állománya kifejezetten pesszimista hangulatot tükröz. Tehát nem beszélhetünk a tavaly év eleji eufóriáról, ami csökkenti a csalódás, azaz az ingadozás bekövetkezését.
  4. Várakozások az idei évre. Az első negyedév arról szólt, hogy az elemzők folyamatosan csökkentették az idei évre vonatkozó profitvárakozásaikat. A léc, amit a vállalatoknak meg kell ugrani, alacsonyan van, ami szintén abba az irányba mutat, hogy idén kevesebb lesz a negatív meglepetés.  

Összegezve a 4 tényezőt úgy gondolom, hogy az idei év nyugodtabb lesz, mint a tavalyi, de mindenképp ingadozóbb, mint a 2017-es, ezért a tavalyi évhez hasonlóan egy jól diverzifikált portfólióval vágok neki az idei évnek.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről