Mindenki szeretné eltalálni a piac alját vagy tetejét, de ez sajnos ritkán sikerül. A jó hír, hogy erre nincs is szükség!
Az idei év tőzsdei hullámvasútján ülve az összes piaci szereplő azt találgatja, látunk-e újabb mélypontokat, vagy esetleg töretlenül megy tovább az emelkedés. Sok befektető vár a partvonalon kívül, a tökéletes beszállási pontot keresve. Ahogy ezen a blogon is már többször írtunk róla, a tökéletes piaci időzítés szinte lehetetlen küldetés. A hosszú távú hozam túlnyomó részéért – egyes tanulmányok szerint 90% feletti arányban – a portfóliónk hosszú távú eszközösszetétele (nagyon leegyszerűsítve a részvény/kötvény arány) a felelős. Az időzítés illetve az egyedi értékpapírok kiválasztása csak elhanyagolható mértékben járul hozzá a teljesítményhez. Így ha mindig a jó beszállóra várunk, egyszerre két komoly befektetői hibát is elkövethetünk.
A negatív reálhozam csapdája: Mivel a pénzünk nincs befektetve, az infláció miatt folyamatosan veszít vásárlóértékéből. A Magyar Nemzeti Bank az idei évre 3% körüli inflációval számol, így a kedvező beszállási pontra várakozó összeg ennyivel fog kevesebbet érni egy éves időtávon.
Az elmaradt haszon problémája: A portfóliónkban mindig érdemes a kockázatvállalási képességünknek és hajlandóságunknak megfelelő mértékű kockázatos – jobban ingadozó, de nagyobb hozamlehetőséggel rendelkező – eszközöket tartanunk. Ha nem így teszünk, jelentős kockázati prémiumról mondunk le, nagy lesz az alternatív költségünk, egyszerűbben fogalmazva az elmaradt hasznunk.
A kedvező hír az, hogy ez a két, nagyon gyakori hiba könnyen kiküszöbölhető, és még a piaci időzítés miatt sem kell aggódnunk. De hogyan kezdjünk hozzá?
Elsőként nézzük meg, hogy jelenleg mennyi a teljes portfóliónk részvény-kitettsége. Nagyon fontos, hogy a nagy képet lássuk, és összevontan, egyben nézzük a különböző helyeken és eszközökben meglévő befektetéseinket!
Második lépésként befektetési tanácsadónkkal beszéljük át, hogy kockázati profilunk milyen hosszú távú részvényarányt enged meg. Ez befektetési portfóliónként eltérő lehet, de általánosságban elmondható, hogy egy óvatosabb befektetőnek is érdemes 15-20% körüli részvénykitettséget tartania, egy dinamikusabb befektető esetében pedig 50% közelében van ez az arány.
Végül számoljuk ki, mekkora a különbség a tényleges és a kockázati profilunkból adódó, javasolt részvénykitettség között. Ha van még tér a részvényarány növelésére, állítsunk fel egy hosszú távra, akár több évre szóló tervet ennek elérésére. Én azt javaslom, hogy minden hónapban a teljes portfóliónk 1%-ának megfelelő összeggel növeljük a részvények arányát. Így tehát ha például 20%-pontnyi az eltérés, ezt a különbséget közel két év alatt töltsük majd fel részvényekkel, részvényalapokkal.
Így duplán jól járunk: A fokozatos építkezésnek köszönhetően megszabadulunk az időzítés kényszerétől és az automatikus beszállásoknak köszönhetően a piaci ingadozásokat is a javunkra fordíthatjuk. Emellett pedig szép fokozatosan feltöltjük a portfóliónkat annyi részvénnyel, amennyivel a nekünk megfelelő mértékben, maximálisan ki tudjuk használni a piacon elérhető kockázati prémiumot is.
Az energiánkat tehát ne a piac aljának keresésére vagy a tuti részvény megtalálására, hanem inkább arra fordítsuk, hogy egy nekünk megfelelő kockázatú, színes portfóliót állítsunk össze lépésről lépésre, és ehhez hosszú távon is ragaszkodjunk!
3,95 (19 szavazat)
Loading...