„tanárnőnek tisztelettel jelentem…”

2015-10-22

rocksee, hawk eye or vampire teacher, https://flic.kr/p/4eDrzX, CC BY 2.0Dübörög a jelentési szezon az USA-ban. Vessünk rá egy pillantást, mit látni az eddigi gyorsjelentésekből!

Az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégeknek már a negyede közzé tette a harmadik negyedéves számait. Abban nincs semmi meglepő, hogy az energiaszektorban tevékenykedő cégek árbevétele jelentősen csökkent, de az mindenképp elgondolkodtató, hogy a 10 szektor közül csak 2 (az egészségügy és a telekommunikáció) tudta növelni a bevételeit a tavalyi évhez képest.

Ráadásul ez zsinórban a második olyan negyedév, amely során visszaesnek a vállalatok árbevételei és sorozatban a harmadik, amelyben csökkennek a vállalati profitok. Erre legutóbb 2009-ben volt példa. Ez nem azt a képet sugallja, hogy az amerikai gazdaság olyan nagyon kirobbanó formában lenne. Számomra legalábbis nem.

Ha előre tekintünk a következő negyedévre, akkor sem szebb a kép, az év utolsó negyedévében is csökkenést várnak az elemzők árbevételben és profitban egyaránt. És amíg nem tapasztalunk érdemi növekedést a vállalati profitokban, addig a részvényárfolyamok további emelkedése sem indokolt, főleg, ha a Fed időközben szigorít a monetáris kondíciókon.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről