új korszakba léptünk

2021-02-09

A világ már nem lesz ugyanaz, mint korábban. 2020-ban „megrepedt” a Föld, de ebből új élet sarjad ki…én legalábbis nagyon bízom benne.

Több éve tudjuk már, hogy a jövőnket leginkább a körülöttünk kibontakozó úngynevezett megatrendek fogják leginkább befolyásolni. Ezek olyan hosszú távú folyamatok, amelyek a szokásos gazdasági ciklusokon túlnyúlnak, és az egész világot érintik.

Mostanában a figyelem középpontjában a környezeti (pl.: klímaváltozás, vízhiány), társadalmi (pl.: népesség növekedés, városiasodás, öregedő társadalmak) és technológiai (pl.: okos eszközök, robotika, e-kereskedelem) megatrendek vannak. A témában már korábban is megjelent két cikkünk, amely összefoglalja a főbb tudnivalókat ezekről a trendekről (az első elérhető ITT, a második pedig ITT).

Ezen cikkek tavaly májusban íródtak, amikor még csak sejteni lehetett, hogy a pandémia „segítheti” ezeknek a trendeknek a felpörgését, viszont a teljes 2020-as évre visszatekintve ez már bizonyosságot is nyert.

Kutatások, elemzések, felmérések sokasága vizsgálta azt, hogy a modern társadalmak jövőképét, irányát hogyan befolyásolta az a sokk, amelyet a COVID-19 okozott.

Mondhatjuk, hogy nagy valószínűséggel egy korszakváltás küszöbén léptünk most át, hiszen az eddig is nagy jelentőségű megatrendek rakéta sebességre kapcsoltak a koronavírus miatt, ami most úgy tűnik, hogy a katalizátora lesz a már régóta szükséges változásoknak az emberiség életében. A sok apróbb, vagy legalábbis globálisan egyelőre kisebb hatású irányváltás mellett, nagy jelentőségű események is történtek a közelmúltban. Ezek közül a fenntartható fejlődés szempontjából legfontosabb, az USA új elnökének a személye és az általa képviselt szemléletváltás.

Joe Biden elkötelezett a klímacélok megvalósítása, és az Egyesült Államok belátható időn belüli karbonsemlegességének megvalósítása mellett, és ez nagyon jó! De tényleg!

Ha a befektetések oldaláról vizsgáljuk ezt, akkor azt láthatjuk, hogy ha a világ legerősebb, legjelentősebb gazdasága elindul ezen a „zöld” úton, akkor az összes többi országot is magával fogja húzni. A fenntarthatóságot szolgáló megatrendek így még vonzóbb, még nagyobb profitot jelentő befektetési célpontokká válnak.

Nem rég jelent meg ehhez kapcsolódóan a PLOS One folyóiratban egy tanulmány, amelynek szerzői azt vizsgálták, hogy 2015 és 2019 között a megatrendekbe fektető befektetések mennyire teljesítették túl a piacot. Az eredmények azt mutatták, hogy mindegyik vizsgált megatrend felülteljesítő volt, tehát több profitot hozott a befektetőinek, mint az átlag részvénypiac, és ebben a tanulmányban még nincs is benne a 2020-as év, ami még jelentősebb hatású volt ezeken a területeken. Elég csak az ide irányuló tőkebeáramlásra gondolni.

A Morningstar (a világ vezető, független befektetés-elemző vállalata) adatai szerint, tavaly január és október között az európai ESG-alapok összesen 151 milliárd eurónyi tőkét vonzottak be, ez 78%-os emelkedés 2019 hasonló időszakához viszonyítva.

Az ESG alapok olyan befektetések, amelyek figyelemmel vannak a környezeti, társadalmi és a vállalat irányítási szempontokra is, a döntések meghozatalakor.

A PwC (Price Waterhouse Coopers, a világ egyik legelismertebb könyvvizsgáló és tanácsadó cége) becslései szerint pedig az ESG-alapok 2025-re a mostani 15%-ról 57%-ra növelhetik részesedésüket az európai piacon.

Érdemes tehát megfontolni a piacra lépést ezeken a területeken (bár a vonat már robog, még nem késő felugrani rá), mert mindamellett, hogy ezzel mi is támogatjuk a fenntarthatósági célok megvalósulását, még a hozamok tekintetében is sok jóra számíthatunk.

A K&H befektetési megoldásai között már korábban is találhattunk olyan, a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó befektetési alapot, amely mögöttes befektetései a klímaváltozás csökkentéséhez, az alternatív energiához és a tiszta víz biztosításához járultak hozzá. 2019 második felétől viszont már a társadalmi és a technológiai folyamatok fenntarthatóvá tételéből profitáló vállalatokat tartalmazó befektetési alapokba is fektethetjük a pénzünket.

Jelen marketing célú hirdetés nem minősül befektetési tanácsadásnak. Az alapok részletes leírását és befektetési politikáját az adott alap Tájékoztatója és a Kezelési Szabályzata tartalmazzák, melyek elérhetők magyar nyelven a K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken és a www.kh.hu (vagy a www.khalapok.hu) internetes oldalon. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alapok Kiemelt Befektetői Információi/Kiemelt információkat tartalmazó dokumentuma felől mely az alapok alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagukban azonban nem adnak teljes körű leírást az alapokról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra! A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a Vezető Forgalmazó www.kh.hu internetes oldalán. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegyek hozama – kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem – kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adót a kifizető a kifizetéskor köteles levonni. A konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg, továbbá az adószabályok a jövőben változhatnak, ideértve új adónemek bevezetését is. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az alapokat a KBC Asset Management N.V. Magyarországi Fióktelepe kezeli, amely a PSZÁF – III/100.058/2002. és az MNB H-EN-III-70/2014 számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. tevékenységi engedélyének száma engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) 41.064/1998., III/41.064-3/2001., III/41.064-11/2002. és III/41.064-16/2003. számú határozata.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 3,57  (7 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről