10 meglepetés 2018-ra – 2. rész: Trump 2018-ban megbukik

2017-12-12

Már tavaly is eljátszottunk a gondolattal, hogy Donald Trump idén lemond. És bár nagyon úgy tűnik, idénre már nem lesz igazunk, de a mostani események fényében továbbra sem zárnánk ki annak lehetőségét, hogy Trump megbukjon.

Az Alapkezelő kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amik bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

2. meglepetés: Trump 2018-ban megbukik

A tavalyi elnökválasztási kampány során, az oroszokkal való esetleges összejátszás körüli vizsgálatok alapján újabb és újabb emberek kerülnek célkeresztbe. Mostanra pedig már Trump közvetlen körének, akár családjának érintettsége is felmerült. Bár nem gondolom, hogy ő maga pusztán a becsületén esett csorba miatt önszántából lemondana, de a republikánusok számára a jövő novemberi kongresszusi választások közeledtével már akkora teherré válhat az elnök személye, hogy „megkérik” a távozásra.

Bár az amerikai politikai élet útvesztőiben könnyű eltévedni, de amennyiben mégis sikerül Trumpot elmozdítani, a jelenlegi alelnök, Mike Pence lép a helyére. Ő – Trump-pal ellentétben – egy kipróbált politikus, aminek hatására már önmagában javulna az elnök és a többi politikai szereplő közötti viszony. A befektetők számára így csökkenne az a bizonytalanság, ami a mostani elnök kiszámíthatatlanságából fakad és felgyorsulhatna azoknak a gazdasági ígéreteknek a végrehajtása (pl. adócsökkentés), amelyeket sokszor a Trump körüli botrányok fékeznek le. Összességében egy esetleges elnökcsere inkább jó hír lenne a részvénypiacoknak.

10 meglepetés 2018-ra:

 

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről