kitört a BUX-index, de lesz-e új csúcson?

2018-11-20

November közepén a tavalyi évzáró szintje körül tartózkodik a BUX index, már-már úgy tűnhet, mintha az idei év eseménytelenül telt volna el. Természetesen azért nem volt izgalommentes az év: a január végi 41 ezer pont feletti csúcs és a júliusi közepén látott 35 ezer alatti mélypont között több mint 15% a különbség. A mélypont óta egy szűk sávban mozgott az index, aztán novemberben megtört a jég, de a csúcstól még mindig 5%-ra van a magyar piac.

 

forrás: Bloomberg
forrás: Bloomberg

 

Az elmúlt hetekben a blue chipek vegyes negyedéves eredményekről számoltak be. Az OTP és a MOL pozitív meglepetést okozott, ellenben az Mtelekom és a Richter nem kápráztatta el a befektetőket. Ennek köszönhetően az első kettő jelentőset emelkedett, a gyógyszercég viszont, ahogy egész évben, most is alulteljesített. A kakukktojás az Mtelekom, amelynek árfolyama nem fundamentális hír miatt, hanem egy felvásárlási pletykára ugrott meg 5%-kal.

Az index összes tagjának (blue chipek kiemelve) a 2018-as osztalékkal együtt számolt hozamát az alábbi táblázat tartalmazza:

forrás: Bloomberg
forrás: Bloomberg

 

jöhet az új csúcs?

Az erőteljes hazai és a régiós gazdasági növekedés miatt a bevételi soron növekedés várható, viszont a költségek (anyag, munkaerő, IT) emelkedése is borítékolható. Emiatt az elemzői konszenzus mérsékelt, 5%-os profitbővülést vár a magyar tőzsdei cégektől a következő évre, így az egy részvényre jutó eredmény 4000-4100 forint lehet 2019-ben. Ebben a környezetben szerintem a magyar részvények értékeltségi szorzója konzervatív megközelítéssel is kétszámjegyű maradhat (10-11 P/E), amivel kalkulálva 40-45 ezer pont közötti BUX index adódik.

Fundamentálisan tehát indokolt a további emelkedés, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a feltörekvő piacok részeként a magyar tőzsdére is hatással van a régió megítélése. Idén a kínai, orosz, török és argentin politikai és gazdasági kockázatok halmozódása miatt kerülték a befektetők a feltörekvő piacokat, így a BUX is lemaradó volt.

Azt gondolom, hogy nem lehetetlen küldetés az új csúcs, persze ez nem csak a hazai cégek eredményén fog múlni, hanem a külső környezeten is.

 

Felhívjuk figyelmét arra, hogy jelen ajánlás annak készítőjének szakmai álláspontját tartalmazza, az ajánlásban foglaltak megismerése azonban önmagában nem elegendő a konkrét befektetési döntés meghozatalához. A konkrét befektetési döntés meghozatala előtt kérjük, szíveskedjen konzultálni tanácsadójával. Az alapok részletes leírását, így a befektetési politikát a Tájékoztató, a hazai forgalmazási szabályokat az erről szóló hirdetmény továbbá a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmény tartalmazza, melyek elérhetők a K&H Bank fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken és a www.kh.hu internetes oldalon. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről