Angela Merkel továbbra is marad a kormányrúdnál, de új társakat kaphat. Kérdés, ez mire lesz elég…
A német választáson az előzetes várakozásokhoz közeli végeredmény született. Angela Merkel vezetésével így megalakulhat az úgynevezett „jamaicai koalíció” a liberális FDP és a Zöldek támogatásával, mely egyben az eddigi nagykoalíció pályafutásának végét is jelenti.
A piaci reakciók láttán azt mondhatjuk, hogy a kereskedés érdeklődés hiányában elmaradt, hiszen a német DAX index csupán 0,2%-ot emelkedett az eredmények közlése óta. Ugyanakkor, ha vetünk egy pillantást az EUR/USD kurzusára (1,194 => 1,178), vagy a német 10 éves kötvényhozam alakulására (0,45% => 0,40%), akkor már látszik valamiféle irány a piacon.
Német 10 éves államkötvényhozam alakulása
A dollár erősödés és a német bund hozamának csökkenése a szélsőjobbos AfD (bevándorlás ellenes párt) előtörésének tulajdonítható, akik minden bizonnyal megnehezítik majd a formálódó koalíció munkáját. A hazai harcok közepette kérdéses, hogy Merkel mennyire tudja tovább építeni a közös Európát a franciák támogatásával. Egyelőre nagy megingást nem mutat a piac, de nem lennék meglepve, ha az EKB soron következő kamatdöntő üléséig újra erőre kapna a dollár az euróval szemben.