Donald Trump elnöksége alatt jelentősen elmérgesedett a kereskedelmi viszony az Egyesült Államok és Kína között. Elsősorban a 2019-es év volt folyamatosan hangos a rendszeres fenyegetőzésektől, illetve az újabb ás újabb kivetett vámoktól mindkét fél részéről.
A KBC Asset Management N.V. Magyarországi Fióktelepének kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.
2020 elejére enyhülni látszott a helyzet, aztán, ahogy sok egyéb dolgot, ezt is elhalványította a koronavírus terjedése a világban. Trump harcossága Kínával szemben több szempontból is érthető volt. Egyrészt az ázsiai ország valóban nem tartotta be a nemzetközi játékszabályokat, ezzel előnybe hozva saját országának vállalatait, másrészt pedig, ezzel szoros összefüggésben, a Kínával szembeni fellépés nagy támogatottságnak örvendett az USA-ban, politikai oldaltól függetlenül.
Azonban Amerikának új elnöke van Joe Biden személyében, aki jóval mérsékeltebb temperamentumú, mint a leköszönő elnök. Ehhez jön még az a tény, hogy egy kereskedelmi konfliktusnak rövidtávon mindkét fél valamilyen mértékben vesztese szokott lenni, ami a 2020-as gazdasági visszaesést látva luxusnak tűnhet.
Abban az esetben viszont, ha a járvány 2021-ben valóban le fog csengeni, ahogy azt jelenleg a szakértők várják, és a gazdaságok visszatérhetnek a rendes kerékvágásba, újra könnyen előkerülhet a téma. Ennek fő oka a már említett tény, miszerint széles körű támogatást élvez a Kínával szembeni fellépés az USA-ban. Emellett sok esetben hangoztatott kritika volt, hogy Kína elveszi az amerikaiak munkáját, ezért a jelenlegi magas munkanélküliségi adatokat látva az USA-ban, ez a narratíva is könnyű indoklást tudna szolgáltatni.