irány a román tőzsde

2016-08-10

romania-673363A régió egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága és legígéretesebb tőkepiaca a román, amire érdemes lesz figyelni a következő hónapokban. Korábban már írtam a román befektetési lehetőségekről. Nos, a fundamentális helyzet azóta nem változott, de van egy új tényező, ami segítheti a további emelkedést.

a bölcsek köve

Egy feltörekvő ország tőzsdéjének pörgéséhez kulcsfontosságú, hogy egy széles körben követett indexben (MSCI, FTSE) szerepeljenek a bevezetett részvények, ennek hiányában elkerülik a legnagyobb befektetők és az elemzők is elhanyagolják. A szigorú kritériumoknak való megfeleléshez még egy-két nagyobb cég tőzsdei bevezetése és emelkedő forgalom szükséges a román piacon, ami 1,5-2 éves időtávon reális lehet. Zárójeles megjegyzés, hogy a magyar blue chipek közül is csak az OTP, MOL, Richter trió van benne az MSCI feltörekvő piaci indexében minimális súllyal.

kis lépés előre

A román piac fejlődését látva a BÉT már 2016 tavaszán jelezte, hogy a CETOP20 régiós tőzsdeindex következő felülvizsgálatakor az eddig körön kívüli bukaresti részvényeket is számításba fogja venni. A folyamatot egy július végén megjelent részletes közleményben megerősítették, így szinte biztosan lesznek bukaresti papírok majd az indexben. Véleményem szerint öt magas kapitalizációval és forgalommal bíró részvény (Fondul, Banca Transilvania, BRD, Romgaz, Electrica) esélyes a bekerülésre 1-3%-os súllyal, amivel a teljes román súly 5-10%-ot érhet majd el.

dőlni fog a lé

A lényeg persze az, hogy mennyi pénz fog megmozdulni, azaz mekkora kezelt vagyon van a CETOP index mögött. Pár napos kutatás után arra jutottam, hogy a hazai piacon valamivel több mint 100 milliárd forintnyi befektetés (hazai nyíltvégű befektetési alapok és nyugdíjpénztárak) benchmarkja a CETOP index. A legnagyobb (kiegyensúlyozott) nyugdíjpénztári portfóliók átlagosan 5%-ban a CETOP-ot követik, de a dinamikusabb portfóliókban találtunk 10-20, sőt 40%-os arányt is.

CETOP20
a CETOP20 index alapján kezelt vagyon Magyarországon (forrás: K&H Alapkezelő gyűjtés)

rakjuk össze a mozaikot

Tehát lesz 3-5 db román részvény, 1-3%-os súllyal (szumma 5-10%) az új CETOP indexben, amely mögött komoly méretű vagyont kezelnek Budapesten. Egy ilyen változást egy portfólió menedzser már nem hagyhat figyelmen kívül, azaz előbb-utóbb ezekbe be fog fektetni. Van pár olyan hazai alapkezelő, aki a legfrissebb publikus jelentések alapján már ott van a román piacon, de arányuk egyelőre minimális.

Végeredményként arra jutottam, hogy 5-10%-os román súly az új CETOP-ban (2016. szeptember 19.) 5-10 milliárd forint vagyont jelent. Az egyes részvények forgalma nem mondható magasnak (forintban számolva átlagosan napi 150-500 millió forint), így a CETOP-ba bekerülő egyes román részvények piacára 1-3 milliárd forint friss pénz fog érkezni, ami az egyes papírok likviditásától függően 3-10 napi forgalomnak felel meg.

fontos, de amúgy is vonzó

A rövid távon megugró kereslet szűkös kínálattal történő találkozása elég jól hangzik a román piacon már eddig is befektetők szemszögéből nézve, azonban a számításaink során több feltételezéssel is éltünk, ami a végeredményt illetően is nagy szórást eredményezett.

Ami mi még fontos, és ezt a rutinos befektetők jól tudják: nem egyszeri eseményekhez (választások, indextagság…) kötődő árfolyam-reakcióra érdemes befektetési stratégiát felépíteni, hanem sokkal inkább a hosszú távú fundamentumokra és árazásra. Szerencsére ez utóbbi is stimmel a román piacon.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről