választott a jegybank, nem a forint a fontos

2020-03-25

Ha kicsit visszatekintünk 2019-re, akkor azt láthatjuk, hogy a forint az egyik legrosszabbul teljesítő deviza volt, aminek elsődleges oka a magyar reálhozamok kirívóan alacsony szintje. Az elmúlt hét meredek forintgyengülése viszont egyáltalán nem egyedi eset, a feltörekvő devizák, így a régió devizái is egytől egyig gyengültek, legnagyobb mértékben a dollárral szemben. A fő oka a forint leértékelődésének tehát a kialakult pánikhangulat a piacokon, ami a koronavírus folyamatos terjedésével párhuzamosan az összes feltörekvő devizát sújtotta.

forrás: Bloomberg

Ebben a rossz hangulatban kellett a Magyar Nemzeti Banknak is döntést hoznia azzal kapcsolatban, hogy a forint árfolyamának stabilitását tartja fontosabbnak rövid távon, vagy pedig a gazdaságban jelentkező várható likviditáshiányra ad megoldást. A jegybank álláspontja egyértelmű, elsődleges feladatának jelenleg a likviditás biztosítását, illetve a gazdasági visszaesés mérséklését tartja, ennek megfelelően mind az előző héten, mind a keddi kamatdöntő ülésen többféle likviditásbővítő intézkedést is hozott. Sokan várták egy esetleges eszközvásárlási program bejelentését, ami elméletben nem történt meg, de praktikusan mégis erről beszélhetünk. Az alapkamat ugyan változatlanul maradt, de a régióban körbenézve így is az itthoniak a legalacsonyabb kamatok. Ezek az intézkedések határozottan arra utalnak, hogy az MNB most nem foglalkozik a forint leértékelődésével, sokkal inkább az állampapír hozamokat akarja mélyen tartani, segítve ezzel többek között a jövőbeli kormányzati költések olcsó finanszírozását is.

A hazai fizetőeszköz gyengülése az egyik fontos eszköz a magyar termelés versenyképességének fennmaradásához, és mivel az MNB friss inflációs előrejelzése alapján az áremelkedés üteme várhatóan csökkenni fog idén (a maginfláció esetében ez közel sem ilyen egyértelmű), ezért a jegybank láthatóan keresztülnéz a forint leértékelődésén. Ebből arra lehet következtetni, hogy a forint gyengülő trendje továbbra is fennmaradhat, és vélhetően újabb és újabb rekord gyenge forintárfolyammal szembesülhetünk majd a következő időszakban.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 2,33  (3 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről