Az olajárak zuhanása mindenki előtt ismert sztori. A kérdés az, hogy meddig tartja nyomás alatt ez a tényező az inflációs mutatókat idehaza és világszerte. A választ én egy grafikonon találtam meg.
2013 októberében került először 1% alá a magyar infláció, azóta már a 0% alatti számokhoz is hozzá lehetett szokni: 16 alkalommal volt a havi adat negatív tartományban. A defláció elsősorban az energia- és üzemanyagárak világpiaci zuhanásának és a hatósági ármeghatározásnak az eredménye (az ettől megtisztított maginfláció átlagosan 1% fölött volt ebben a periódusban).
A havi fő inflációs adat 12 hónapra tekint vissza, így én a Brent kőolaj 12 havi árváltozásával számoltam, amit a kék vonal mutat az alábbi ábrán. Látható, hogy a 25-50%-os zuhanás hosszú ideig fennállt, ami a jegybankároknak is komoly fejtörést okozott, mivel ekkora szembeszélben nehezen érik el az inflációs céljukat. A legfrissebb augusztusi adat már nagy ugrást mutatott, 50 dolláros árnál +20%, mivel tavaly ilyenkor 40 dollár volt a kőolaj ára.
Előretekintve két esettel számoltam, az igazság szerintem valahol a kettő között lesz. A világoskék vonal a „nem történik semmi izgalmas” a következő 12 hónapban (végig 50 dolláros kőolaj), a szürke vonal a „fokozatos emelkedés” (vagyis minden negyedévben 5 dolláros emelkedés, egészen 70-ig). Az eredmény elég látványosra sikeredett: novembertől több hónapon keresztül erősödő felfelé húzó erő az inflációra, amely a zöld pályán haladva még extrémebb és tartósan fenn is marad.
Azt gondolom, hogy az infláció ennek megfelelően hamarosan vissza fog térni az 1-2%-os sávba (egyéb tényezők változatlanságát feltételezve), ami a jegybanki politikát és az egész kötvénypiacot is kihívás elé fogja állítani.
Loading...