10 meglepetés 2021-re 2. rész – a Richter lesz a legnagyobb magyar cég a hazai tőzsdén

2020-12-15

Nehéz éve volt a hazai részvénypiacnak. A négy bluechip közül egyedül a Richter értéke nőtt a tavalyi év végéhez képest, 215 milliárd forinttal, miközben az OTP és a MOL közel 600 milliárdot veszített értékéből. A Richter jó teljesítménye arra volt elég, hogy idén két olyan nap is volt, amikor a MOL-t megelőzve sikerült fellépnie a legnagyobb tőzsdei cég címéért folytatott versenyben a képzeletbeli dobogó második fokára. 

A KBC Asset Management N.V. Magyarországi Fióktelepének kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.

Az alábbi ábrán jól látható, hogy a második helyért jövőre is komoly csata várható, főleg ha nyomott szinten ragadnak a finomítói marzsok a MOL-nál, a Richter sztár terméke, a Vrylar (cariprazine) értékesítése pedig tovább szárnyal. Arra azonban csekély esélyt látok, hogy az OTP első helye veszélyben kerüljön, annak ellenére, hogy a kockázati költségek és a csökkenő marzsok veszélyforrást jelentenek. 

forrás: Bloomberg
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 4,20  (5 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről