befékezhet a Fed

2018-11-30

A Fed elnöke szerdai beszédében arra utalt, hogy az amerikai kamatszint már közel van az egyensúlyi szinthez, így a korábban jelzettnél alacsonyabb szinten tetőzhet az amerikai alapkamat.

 

Jerome Powell jelzése jó hír volt a befektetők számára, mivel az októberi részvénypiaci korrekció egyik kiváltója az volt, hogy a kockázatmentes 10 éves futamidejű amerikai állampapírok hozamszintje 2011 után először érte el a 3,2%-os szintet, csökkentve ezzel az alternatív, kockázatosabb befektetések vonzerejét.

Powell jelzése alapján a közel biztosra vehető újabb decemberi kamatemelést követően a jövő évre tervezett három kamatemelésből jó, ha egy megvalósul, legalábbis a befektetők erre számítanak. A kamatemelési pálya tetőzésével kapcsolatban decemberben tisztulhat tovább a kép, amikor napvilágot lát a legfrissebb pöttyös ábra a jegybankárok által becsült kamatszintekről. Az új becslés vélhetően alacsonyabb hosszú távú kamatszintről és a jövő évre vonatkozóan már kevesebb, mint 3 kamatemelésről fog szólni.

Mi következhet a lassuló amerikai kamatemelési pályából?

  • az alcsonyabb kamatszint fékezheti a dollár további erősödését
  • korlátot szabhat a kockázatmentes amerikai állampapírok hozamemelkedésének
  • és egyben jó hír a részvénypiacok számára, hiszen támogatóbb politikát folytat a Fed

A Fed által jelzett alacsonyabb kamatpálya összességében inkább jó hír a befektetők számára, miközben a képet árnyalja, hogy egyúttal a gazdaság lassulásának is a jele. A részvénypiacok számára így a Fed segítsége mellett további jó hírekre is szüksége lehet a további emelkedéshez, amiben például a hétvégi Trump-Xi találkozó segíthetne, amennyiben a kereskedelmi háború enyhüléséről kapnánk híreket.

9141994-16x9-700x394

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről