BUX: irány a 40 ezer

2017-08-09

Pár hónapja azt írtam,  hogy könnyen elképzelhető a 36 ezer pontos BUX index, ha bejön az elemzők profitvárakozása és fennmarad az optimista hangulat. Én akkor óvatos álláspontra helyezkedtem, mivel rövid távon korrekcióra számítottam.

 

melyik papírok emelték az indexet?

A hazai tőzsdeindex 32 ezer pontról 37 ezer közelébe szárnyalt augusztus elején. Ha mögé nézünk a számoknak, akkor látható, hogy az OTP-MOL-Richter hármas felel az emelkedés több mint 90%-áért. A fennmaradó rész az ANY-Graphisoft-Opimus hármasnak köszönhető, amelyek a kis indexsúly ellenére is több, mint 400 ponttal emelték az indexet. A többi papír hatása elenyésző volt, egyedüli komoly lehúzó erőt a Magyar Telekom jelentette.

 

több profit, magasabb index

elemzői profit várakozások (forrás: Bloomberg)

Az ábrán látható, hogy az elemzők folyamatosan emelték az idei és következő évre várt vállalati profitokat, ami a kedvező hazai és régiós makrogazdasági környezetben nem meglepő. Az éppen zajló féléves gyorsjelentési szezon eddig jól alakult, a vezető papírokra vonatkozóan már több részvényelemző megerősítette vételi ajánlását és a célárakat is felfelé módosították.

Az árfolyam/nyereség mutató ráadásul még kedvezőbb is lett az év során, most már csak 11,5-es szorzóval forog a BUX index, ami olcsóbb, mint a legtöbb régiós, vagy feltörekvő piaci tőzsde (12-13) hasonló mutatója.

 

emelkedhet még?

Röviden igen a válasz. A jelenleg 2018-ra várható profitszinttel (3300 forint) és 12-es P/E szorzóval, már közel 40 ezres index érték adódik, ami újabb kétszámjegyű hozamot eredményezhet 1 éves időtávon.

A befektetők helyzete persze nem ilyen egyszerű. Idén még nem láttunk korrekciót a részvénypiacokon, ezért érdemes lehet az eddig elért hozam (BUX +15%) egy részét zsebre tenni. Azonban egy egészséges portfolióban mindig kell részvényt tartani, és ebből szerintem a hazai papírok nem hiányozhatnak ilyen kedvező kilátások és árazás mellett.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről