Észak-Korea megint kihúzta a gyufát az ázsiai térségben. De kell-e ettől nekünk, befektetőknek tartani?
Míg nálunk mostanában a híreket hallgatva a hazai események vagy a francia elnökválasztás tűnik meghatározónak, a világ másik felén egészen másra figyelnek a befektetők. Észak-Korea ugyanis újra aktivizálta magát és próbálja minél inkább magára vonni a figyelmet: márciusban újabb, katonailag is komoly fenyegetésnek számító rakétakísérletet hajtott végre és azóta is megy az atomcsapással való fenyegetőzés. Persze a környező országok és az Egyesült Államok is reagált, így új szintekre emelkedett a feszültség a térségben. És az egyetlen megmaradt szövetséges, Kína is mintha elpártolna az ázsiai országtól.
De nézzük meg, mit jelenthet ez befektetői szemmel!
A kérdés megválaszolásához azt kell megvizsgálnunk, mi motiválhatja az egyes szereplőket. Észak-Korea nyílván a régi kottából játszik: fenyegetőzik, hogy a rezsim túléljen. A diktatúra ugyanis folyamatosan külső támogatásra szorul: vagy közvetlenül kap segélyeket a környező országoktól, vagy közvetett módon. A nyersanyagokban egyébként gazdag ország kőszenének megvásárlásával például a kínaiak tartják életben a rezsimet. És most az új amerikai elnök szolgáltatja az apropót az észak-koreaiaknak, hogy leteszteljék, hol van az új elnök ingerküszöbe.
A másik oldalon a diplomáciai ügyekben még ügyetlen Trump beleállni látszik a játszmába: keményen reagál (flottát küld, atomcsapással fenyeget), hogy ne hagyja eszkalálódni a helyzetet. És – véleményem szerint – a kemény válaszlépésekkel egyúttal Kínának is üzen, hogy hol a határ (ahogy tette ezt Szíriában az oroszok felé). Kína ugyanis a Dél-kínai-tengeren maga is erősen terjeszkedik, és más országok gazdasági érdekeit megsértve – gyakorlatilag katonailag fenyegetve- szigeteket épít és foglal el a térségben.
A többi szereplő (Kína, Dél-Korea és Japán) pedig egyszerűen csak nyugalmat akar: a válságot éppenhogy csak maga mögött hagyó és jelenleg stabilan fejlődő térségben senkinek sem hiányzik egy izgága és kiszámíthatatlan szomszéd a hátsó udvarban.
Senki nem akarja megdönteni tehát az észak-koreai rezsimet. Különösen a dél-koreaiak nem, akiknek – rokonság és emberi szempontok ide vagy oda – valószínűleg nem hiányzik, hogy rájuk ömöljön több tízmillió menekült. Látják maguk előtt a korábbi német példát, ahol az NSZK-nak máig nem sikerült teljesen integrálni a gazdaságilag kevésbé lemaradt, lakosságszámát tekintve viszont relatíve kisebb NDK-s területeket.
Minden szereplő tehát a status quo fennmaradásában érdekelt, és igazából mindenki arra törekszik, hogy rövid időn belül visszaálljon a korábbi egyensúly: Észak-Koreát valahogy víz felett tartják, a térség pedig fejlődhet tovább. Persze ott az esély az irracionális lépésre, hogy valaki mégis megnyomja a piros gombot. Vagy csak egyszerűen, puszta véletlenből az egyik, „jól irányított” rakéta kirepül a hátsó kertből és rossz helyre esik. Akkor persze borul az egyensúly.
De ha ez utóbbit sikerül elkerülni, akkor a befektetők figyelme idővel vissza fog terelődni a gazdasági fundamentumokra. És e tekintetben Ázsia egyre jobban teljesít: a kínai gazdaság úgy tűnik, 6-7%-os növekedési szintnél stabilizálódik, a térségben pedig nemcsak az exportszektor, hanem a belső fogyasztás is bővül.
A mostani feszültségek ellenére tehát érdemes lehet az ázsiai térséget is számításba venni, amikor befektetési célpontokat keresünk.
Loading...