Trump bírálata ellenére folytatódott a Fed kamatemelési ciklusa, és úgy tűnik, hogy továbbra sincs megállás.
Idén már 3×25 bázispontos kamatemelésnél tart az amerikai jegybank (Fed), a jegybankárok előrejelzése alapján decemberben jön a következő, jövőre további három, 2020-ban pedig még egy 25 bázispontos emelés várható. Ez nem jelent érdemi változást a korábbi előrejelzéshez képest, mindössze a hosszú távú egyensúlyi kamatszinttel kapcsolatos várakozás emelkedett enyhén, 3%-ig:
A befektetők kevésbé optimisták, mint a jegybankárok: a piaci árazások alapján jövőre már csak egy, jó esetben kettő kamatemelésre számítanak.
A Fed előrejelzésében javította az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési várakozását, miközben az EKB 2 héttel ezelőtt épphogy csökkentette az európai növekedéssel kapcsolatos előrejelzését.
Mi következik mindebből?
A Fed előrejelzése alapján folytatódik az érett gazdasági növekedési ciklus, a Fed-nek továbbra is van muníciója a további kamatemelésekhez, miközben az EKB szigorítása változatlanul a távol ködébe vész. Ennek megfelelően a kamatpolitika oldaláról továbbra is a dollár kap támogatást az euróval szemben, a dollár-erősödés azonban korábban Trump verbális intervenciójának köszönhetően korlátba ütközött az 1,15-ös szint alatt. Ez a továbbiakban is fontos támasz-szint maradhat, így valamilyen új impulzusra lehet szükség, hogy az EUR/USD kilépjen az elmúlt hónapokra jellemző 1,15-1,18-as kereskedési sávból.
A dollárkamatok további emelkedése azt jelenti, hogy emelkedik a „kockázatmentes” befektetésen elérhető hozam, így romlik az alternatív, kockázatosabb befektetések relatív tőkevonzó képessége. Ennek megfelelően a hazai kötvénypiacon is magasabb hozamot várhatnak el a külföldi befektetők, az alacsony hazai kamatok miatt pedig a forint további gyengülési hullámoknak lehet kitéve kockázatkerülő befektetői hangulat esetén.