kell-e félnünk a katalán balhétól?

2017-10-18

Csütörtökön reggel 10 órakor lejár a határidő, a katalán elnöknek döntenie kell.

Október elsején a függetlenségi szavazást követően megnyílt az út, hogy Katalónia kikiáltsa függetlenségét, azonban a spanyol kormány alkotmányellenesnek titulálta a szavazást és hallani sem akar az északi tartomány elszakadásáról.

Az azóta eltelt két és fél hét leginkább az időhúzásról szólt, ugyanis a katalán vezetés aláírt egy függetlenségi nyilatkozatot, ám felfüggesztették annak végrehajtását és inkább párbeszédet próbáltak kezdeményezni a spanyol kormánnyal, kevés sikerrel. A spanyol elnök csütörtökig egyértelmű állásfoglalást kért a katalán „kollégáitól” a függetlenség kérdésében. Amennyiben nem kapnak választ, akkor élnek az alkotmány 155.cikkében foglalt jogukkal és felfüggesztik Katalónia függetlenségét, valamint feloszlatják a parlamentet.

Szinte biztos, hogy előrehozott választások lesznek Katalóniában. Jelenleg két forgatókönyvet tartok elképzelhetőnek. Az elsőben a katalán vezetés kikiáltja a függetlenséget, ezért a spanyolok átveszik a terület feletti teljes irányítást és új helyi választásokat írnak ki. A másik esetben a katalán kormány nem kiáltja ki a terület elszakadását, és egyúttal benyújtják lemondásukat, amit szintén időközi választások követnének.

Mindkét fél jobban jár, ha Katalónia Spanyolország része marad. A spanyolok ragaszkodása érthető, hiszen nem szeretnék, ha az ország egyik leggazdagabb régiója elszakadna. Ráadásul az eset precedenst is teremthetne és több tartomány is megpróbálna elszakadni, mint például Baszkföld. A katalánok pedig azt kockáztatják, hogy nem csak a spanyoloktól szakadnak el, de az EU-ból is kikerülnének. A Brexit óta tudjuk, hogy ez rendkívül költséges és hosszadalmas folyamat. Ráadásul a katalánok az eurózónát is elhagynák, ami tovább nehezítené a dolgukat. Az elszakadás a tőke, a vállalatok és az emberek elvándorlását eredményezné, ez részben már meg is indult, így a katalánok vagyoni helyzete és életminősége is jelentős romlást szenvedne.

Hogyan hat mindez a megtakarításainkra? Mint minden bizonytalanság ez is negatívan hat a részvényekre, illetve a kockázatosabb besorolással rendelkező államok kötvényeire. Véleményem szerint a probléma a következő hónapokban is „lokalizált” marad és nem tudja kisiklatni az Európai Unióban tapasztalt konjunktúrát. Ezért a spanyol-katalán kötélhúzásból eredő részvénypiaci eséseket én egyértelműen vételekre használom ki. 

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről