koronavírussal indult a Patkány Éve – újabb jegybanki lazítás a láthatáron?

2020-02-04

A kínai újév ünneplését a koronavírussal kapcsolatos hírek homályosították el, a piacok azonban jól tartják magukat.

Január 25-ével a Disznó évét a Patkány éve váltotta. A kínai horoszkópban a patkány a nyugodt gyarapodás jelképeinek egyike, a megújulás szimbóluma, 2020 pedig az újrakezdés éve is lehet. A 2020-as év amúgy is erősen indult Trumpnak köszönhetően, aki januárban Irán elleni akciójával nyomatékosította második elnöki ciklusára vonatkozó szándékát.

Milyen hatást okozott a vírus eddig a piacokon?  A legnagyobb korrekciót a nyersanyag és feltörekvő piacok szenvedték el, a fejlett piacokon azonban egyelőre csak nagyon tompított hatás jelentkezett, mindössze 2,5% körüli esés következett be a korábbi történelmi csúcsokról, egy nagyon régóta tartó emelkedő trendet követően:

forrás: Bloomberg

A részvénypiacok egyelőre tehát csak korlátozottan árazzák a vírus lehetséges gazdasági hatását, ha azonban a kötvénypiacokra és a menedékeszközök árfolyam-alakulására tekintünk, akkor erősebben érzékelhető a hatás: a német és az amerikai 10 éves államkötvények hozama közel 0,3 százalékpontos csökkenést mutattak az elmúlt hetekben:

forrás: Bloomberg

A járvány gazdasági hatása nem lesz elhanyagolható, mivel keleten sokhelyütt szinte leállt az élet, Kína gazdasági súlya pedig azért jelentős súllyal bír a világgazdaság egészéhez mérten is. A tényleges gazdasági hatás csak a következő hetekben-hónapokban megjelenő gazdasági adatokban és konjunktúra-indikátorokban lesz tetten érhető.

Az elmúlt években azonban már megszokhattuk, hogy a rossz hír egyben jó hírt is jelenthet: minél nagyobb lesz a koronavírus tőkepiaci és gazdasági hatása, annál nagyobb mértékben erősödhet fel a jegybankok szerepe az előttünk álló időszakban is: Kínában a jegybank mellett a költségvetési politika támogatása is felerősödhet, de a piaci szereplők már a Fed részéről is egy-kétszer 25 bázispontos kamatvágást áraznak 2020 végéig. A Fed kamatvágása pedig Trump számára is kapóra jöhet a gazdaság támogatása szempontjából a novemberi elnökválasztásra készülve.

Ha pedig a kamatvágás kevésnek bizonyulna, ismét felpöröghet a pénzpumpa: az alábbi ábra szerint a jegybanki likviditás bővülésével párhuzamosan a részvénypiacok teljesítménye is következetesen felértékelődést mutat – ez szintén Trump malmára hajthatja a vizet:

forrás: Bloomberg

[poll id=”45″]

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről