meddig emelkednek (még) a piacok?

2017-10-27

meddig emelkednek (még) a piacok?

Ügyfelekkel találkozva egyre többször kérdeznek arról, hogy az elmúlt évek szép teljesítménye után van-e erő még a piacokban. Egészen pontosan úgy hangzik a kérdés, hogy meddig emelkedhetnek még a részvényárfolyamok, ami jól jelzi a befektetők aggodalmát. Erre a kérdésre próbálok most választ adni.

Az elmúlt évek valóban az emelkedésről szóltak. Volt ugyan néha egy-egy megtorpanás, legutoljára talán 2016 első felében, de ha például csak az idei évet nézzük, akkor is szép teljesítményt mutatnak a piacok:

Aki a múltban tehát kockázatot vállalt és részvényekbe fektetett, sokat kereshetett a befektetésén. Ahogy azonban a jól ismert mondás is figyelmeztet, a múltbéli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeli teljesítményre. Nézzük tehát, mennyi erő maradt még a részvényekben.

A kérdés megválaszolásához három szempontot érdemes megvizsgálni:

  • gazdasági fundamentumok
  • jegybanki politika
  • geopolitikai kockázatok

Vegyük ezeket sorra röviden!

gazdasági fundamentumok

2016 második felétől az előretekintő hangulatindexek már javuló gazdasági teljesítményt vetítettek előre, ami a piacokat folyamatosan újabb és újabb csúcsokra hajtotta. Akkor azonban még kérdés volt, hogy a majd csak az idén megérkező tényadatok, tehát a gazdaságok tényleges teljesítményét mutató indikátorok valóban visszaigazolják-e majd ezt a pozitív összképet. Mostanra kiderült, hogy igen. Az utóbbi hónapok gazdasági adatai (ipari termelés, kiskereskedelmi forgalom, stb.) sorra azt mutatják, hogy a fundamentumok valóban erősek. Ráadásul ez nemcsak az Egyesült Államokra vagy az Unióra igaz, hanem a világ legtöbb térségére is.

Ezek a pozitív számok pedig a vállalati profitokban is megjelennek, így bár a cégek értékeltsége összességében valóban drága, de az egy részvényre jutó nyereség (EPS) is folyamatosan javul, így véleményem szerint az értékeltség egyelőre nem olyan extrém, hogy aggódnunk kellene miatta.

jegybanki politika

A nagy, globális hatással bíró jegybankok elsősorban az inflációra fókuszálnak. Az infláció azonban csak éledezik és jobb esetben is csak a jegybanki célok körül mozog. A központi bankokat így egyelőre semmi sem kényszeríti, hogy két lábbal tapossanak a fékpedálba.

A javuló gazdasági összkép miatt természetesen már nincs szükség a korábbi, rendkívül bőkezű élénkítő csomagokra, így lassan normalizálni lehet a jegybanki kondíciókat. Ennek megfelelően az amerikai Fed már kamatot emel és fokozatosan elkezdi kivonni az elmúlt években bepumpált pénzeket. De az európai EKB és a japánok még továbbra is lazítanak, így összességében a jegybankok csak követik a gazdasági eseményeket és nem látszik, hogy egy erős jegybanki szigorítástól kellene tartani a piacoknak.

geopolitikai kockázatok

Talán ez a legnehezebb kérdés. Politikai eseményeket előrejelezni a legkockázatosabb vállalkozás, így én sem teszem. Csak azt emelem ki, hogy míg például tavasszal az észak-koreai események még pexels-photo-340926jobbanmegmozgatták a piacokat, addigra mostanra az újabb híreknek már nincs érdemi hatása az árfolyamokra. Úgy tűnik, a befektetők megemésztették, hogy az a térség most egy kicsit hangosabb.

Azt gondolom, hogy amíg a fundamentumok ilyen erősek és a geopolitika terén se történik komolyabb és visszafordíthatatlan fordulat (nyílt háború Észak-Korea és az USA között, Katalónia kiválása Spanyolországból), addig a piaci hangulatot legfeljebb csak rövid időre tudja elrontani egy-egy negatív hír.

Összefoglalva tehát úgy látom, a mostani környezet több szempontból is kedvező a részvénypiacoknak, így további emelkedésre számítok. Befektetőként ezért én továbbra is a részvényeket részesítem előnyben.

 

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről