Mennyi az annyi?

2019-11-25

A KSH számításai alapján egy év alatt 2,9%-kal drágult az élet Magyarországon. De megtakarítóként is ezt az adatot kell figyelnünk?

A havonta számolt inflációs adat az átlagos áremelkedés ütemét figyeli: hónapról hónapra körülbelül ezer termék és szolgáltatás árát követik nyomon a KSH szakemberei és ebből számítják ki egy átlagos magyar ember fogyasztási kosarának árváltozását. Októberben ennek a kosárnak az ára 2,9 százalékkal volt magasabb, mint ugyanennek a kosárnak az egy évvel korábbi ára.

Szintén a statisztikákból látható, hogy ha ma valaki Magyarországon 5-10 millió forintos pénzügyi (tehát a saját tulajdonú ingatlant/ingatlanokat nem számítva) megtakarítással rendelkezik (pl. államkötvénnyel, befektetési alappal vagy bankbetéttel), akkor ő már a vagyonosabb réteg közé tartozik. És azt is tudjuk, de legalábbis erősen sejtjük, hogy az ő fogyasztása eltér az átlagos magyarokétól. Legalább két szempontot tudok felsorolni, miért:

  • valószínűleg több szolgáltatást vesz igénybe (jár étterembe, fodrászhoz, hazai szállodába, stb.). Személyes tapasztalatként az éttermi áraknál látom az évi 10-15%-os áremelést, ami szorosan összefügg az általános munkaerőhiánnyal
  • valószínűleg többször jár külföldre nyaralni, síelni, és fogyaszt külföldi terméket, így szembesül a forint gyengüléssel, ami az elmúlt évben 3% körül volt, és várhatóan továbbra is velünk marad

Persze én sem vezetem pontosan a költéseimet, ahogy jó eséllyel mások se, mégis érzésem szerint 5-10%-os inflációval szembesülök. És amikor az elmúlt hetekben körbekérdeztem az ügyfeleink, mint lakossági megtakarítók között, akkor ők szintén hasonló áremelkedést éreztek a bőrükön. 

Miért fontos ez?

Egy befektetés valódi értékmérője a reálhozam, tehát az infláció felett elért teljesítmény: hiába keresek például 5%-ot a megtakarításaimon, ha hasonló inflációt vagyok kénytelen elviselni. A fentiek alapján jelenleg tehát nekem és a hozzám hasonló megtakarítóknak legalább 5% feletti hozamot kell elérnem, és látva a gyengülő forintot, illetve a hazai munkaerőhiányt, még a következő években is ez marad a referencia.

De hogyan lehetséges ez?

Idén könnyű volt ezt megugrani: gyakorlatilag a kötvények és a részvények is szép, 5%-ot bőven meghaladó teljesítményt hoztak. Bár ilyen jó évünk ritkán van, és jövőre azért nehezebb lesz, de az általánosan igaz, hogy a kockázatvállalás kifizetődik, és tudatos kockázatvállalással, egy diverzifikált, részvényeket is tartalmazó portfólióval, rendszeres beszállásokkal „megverhető” az infláció.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről