Ugyan a Volkswagen körüli botrány hosszú távú hatásait még nem látjuk, de az első következtetéseket már le lehet vonni. Tegyük ezt meg most befektetői szempontból!
A VW-ügynek számos aspektusa van: mi lesz a dízelautókkal, hogyan hat ez az olajcégekre, miben tér el a mostani botrány a korábbiaktól (erről itt egy érdekes cikk a Financial Times-tól, ingyenes regisztráció szükséges), stb. Pusztán a tőzsdei befektető szemével ugyanakkor az egész ügy egy nagyon fontos emlékeztető is egyúttal: sose feledkezzünk meg a cégekben rejlő egyedi kockázatokról!
A Volkswagen az eladási statisztikák alapján – megelőzve a Toyotát – éppen idén lett a legnagyobb autógyártó a világon. A konszernhez tizenkét márka tartozik, az olcsóbb kategóriáktól a luxusautókig, amelyek szinte a világ összes országában elérhetőek. Naivan azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen, valóban globális cég árfolyama lényegében a világgazdasági ciklusokat követi: ha jó a hangulat, akkor venni kell a részvényt, ha elromlik, akkor eladni. A cégben rejlő specifikus kockázatok miatt pedig nem különösebben kell aggódni, hiszen végül is egy több mint száz éves német vállalatról beszélünk, földrajzilag szétszórt gyáregységekkel, szoros szabályozói kontrollal, így olyan eseményektől, mint a számviteli csalás, természeti katasztrófa, kevésbé kell tartani.
A mostani botrány ismét megmutatta, hogy ez koránt sincs így.
A pénzügyi befektetéseknél a kockázatot számszerűen a hozamok szórásával szokás mérni. Ez egy egyszerű statisztikai mutató, ami segít megmutatni, hogy bizonyos időtávra milyen széles sávba várhatjuk az adott részvényen elérhető hozamot. Ezt az értéket tovább lehet bontani a szisztematikus és vállalat-specifikus kockázatra: az előbbi azt mutatja, hogy az árfolyam mennyiben követi a globális részvénypiaci trendeket, az utóbbi pedig az árfolyammozgásban megmaradó, csak az adott vállalathoz köthető események hatását méri. A két részmutató aránya a lényeg, miszerint az összkockázathoz képest mennyi egyedi kockázatot hordoz egy-egy cég árfolyama.
A fenti elméleti bevezető után lássuk a konkrét számokat. Néhány ismertebb globális és magyar cégre kiszámoltam ezt az arányszámot:
Például a többé-kevésbé stabil kereslettel bíró Coca-Cola esetében az árfolyammozgás közel 70 százalékát az egyedi kockázatokkal lehet megmagyarázni. Ugyanez a globális gazdasági trendeknek jobban kitett Shell esetében még mindig meglehetősen magas, 40 százalék!
Mi az üzenete mindennek? Az, hogy még az olyan globális jelenlétű, széles termékkínálatú, fejlett piaci tőzsdevállalatok esetében, mint a Coca Cola, BHP Billiton, vagy az Apple, sem szabad megfeledkezni a cégben rejlő egyedi kockázatokról. Bármikor kiderülhet ugyanis, hogy a cég manipulálta a számokat, vagy éppen a menedzsmenttel történik valami.
Befektetőként mi lehet a válaszunk erre? Egyrészt az, hogy ha egyedi részvény vásárlására szánjuk el magunkat, akkor megpróbáljuk a céget minél jobban megismerni, hogy legalább tudatában legyünk a fent említett kockázatoknak. Ha ellenben nincs időnk, kedvünk, tapasztalatunk a mélyebb elemzéshez, akkor a megoldás az olyan befektetési formák lehetnek, mint a befektetési alapok, vagy a tőzsdén jegyzett ETF-ek (Exchange Traded Fund). Ezek egy-egy régió vagy szektor sok-sok vállalatát felölelik, lényegesen lecsökkentve a fent említett cég-specifikus kockázatok hatását.
Megjegyzés: A cikkben említett egyedi kockázatok természetesen nem mindig ördögtől való dolgok: a vállalatfelvásárlások, sikeres kutatási projektek, stb., mint egyedi események felfelé is lökhetik az árfolyamokat és ilyenkor a vállalat-specifikus kockázatok kellemes oldalát élvezzük.
Loading...