az EKB-döntés margójára

2016-10-20

Úgy tűnik, a mai EKB-ülésen elhangzottak megnyugtatólag hatnak a piacokra: egyelőre fel sem merül, hogy a közeljövőben lassítanának a kötvényvásárlási programot illetően. Sőt, a sorok között inkább a bővítés sejlik fel. A piacok ennek megfelelően megnyugodtak, a dollár is tovább erősödhet.

Ma döntött az Európai Központi Bank (EKB) a monetáris kondíciókról. A konkrét számokat nézve nem történt változás: a betéti kamat maradt -0,4% és a havi 80 milliárd eurót kitevő kötvényvásárlási program is változatlan formában folytatódik. Ami a mostani sajtótájékoztatónak mégis különös hangsúlyt adott, hogy az elmúlt napokban kiszivárgott hírek szerint az EKB belső köreiben már felmerült, lassan elkezdődhet majd a pénzcsapok elzárása, tehát a program fokozatos leállítása. Ez értelemszerűen „némi” aggodalommal töltötte el a piaci szereplőket. Elég csak visszaemlékezni, hogy amikor 2013 májusában az amerikai jegybankelnök, Ben Bernanke hasonló üzenetet küldött a piacnak, globálisan rég nem látott korrekció indult.

A sajtótájékoztatón viszont Mario Draghi EKB-elnök épp az ellenkezőről beszélt, miszerint mindaddig folytatódik a mennyiségi lazítás, amíg az infláció meg nem közelíti a célnak tekintett 2%-os szintet.

(forrás: Bloomberg)
(forrás: Bloomberg)

Miután ezt a mostani előrejelzések 2018 végére – 2019 elejére várják, a piacok megnyugodhatnak: egyelőre nem kell félni a pénzcsapok elzárásától. A vártnak megfelelően így a részvények felfelé vették az irányt és a dollár is folytatja menetelését az erősödés irányába.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (még nincs értékelés)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről