A tavalyi év leginkább figyelemmel követett nyersanyagpiaci sztorija az olajár talpra állása volt. Az idei évben is folytatódhat az olaj saga, de érdemes másfelé is nézelődnünk, mivel igazi kincsekre is akadhatunk.
Ha a nyersanyag indexek tavalyi teljesítményét nézzük, akkor jócskán lemaradtak a főbb részvénypiaci indexekkel szemben. Példaként említhetnénk az S&P GSCI Indexet, mely fizikai nyersanyagokba fektet és 6%-os hozamot ért el, szemben az S&P500 index 19,5%-os emelkedésével.
Hogyan lehetséges ez?
Nos, ezeket a termékeket nem spot áron, hanem határidős áron lehet megvenni, melynek hozama nagyban függ attól, hogy az előbbi két árfolyam hogyan helyezkedik egymáshoz képest[1]. Az olaj piacán pedig nem kedvezett a befektetőknek a széljárás – lásd alul.
A trend viszont fordult, hiszen októbertől már backwardation van az olaj piacán, ami önmagában nyereséget termel a befektetők számára, és minden bizonnyal ez a trend idén is fennmarad.
Az előbb említett technikai tényezőn kívül az OPEC kitermelés korlátozás meghosszabbítása 2018 végéig, a geopolitikai kockázatok (Irán, Szaúd-Arábia) és a növekvő kereslet áll majd szemben az amerikai kitermelés emelkedésével. Egyelőre a mérleg nyelve az árfolyam emelkedés irányába hat, viszont elnézve az 5 éves átlagtól jócskán elszakadó nettó spekulatív vételi pozíciók számát, egy kis negatív hír is erősebb korrekciót hozhat.
A tavalyi év igazán nagy nyertesei a réz, az alumínium és a palládium voltak. Hasonlóan magas hozamokat nehéz lenne elképzelni, de mivel a réz iránti kereslet elég erőteljesen együtt mozog a gazdasági ciklusokkal, így elnézve a globális növekedési kilátásokat a mezőny elején kellene zárnia az évet. Az úgynevezett késői gazdasági ciklus extra kereslettel kecsegtet, miközben a kínálati oldal csökken a kínai korlátozások miatt. A palládium és a réz esetében az ipari felhasználás jelentősége egyre csak nő a technológiai eszközök, vagy éppen az elektromos autók térnyerése miatt, így itt folytatódhat az áremelkedés meglátásunk szerint.
Az év első felében a nemesfémek közül az arany esetében inflációs nyomás hiányában érdemi emelkedésre nem számítunk, az év második felétől válhat érdekessé a történet. Ha megnézzük, hogy a 7-10 év közötti infláció követő amerikai kötvényhozamok és az arany árfolyama hogyan alakult a múltban, akkor még esés is elképzelhető. Az ezüst esetében kicsit más a helyzet, ugyanis az elektronikai ipari felhasználás egyre nagyobb mértéket ölt, így itt inkább elképzelhetőek magasabb árak.
Összességében a 2018-as év kedvezhet a nyersanyagpiacoknak, és a nyersanyag befektetéseknek is, így mi mindenféleképpen a portfoliónk egy részét ilyen eszközökbe fektetjük.
[1] Ha a távolabbi határidős árfolyam magasabb, mint a közeli határidős árfolyam, akkor contango-ról beszélünk, fordított esetben backwardation-ről. Contango esetében magasabb áron tudunk vásárolni, viszont az alacsonyabb áron fut ki a pozíciónk, így veszteséget szenvedünk el minden egyes alkalommal.