forint: marad a sávozás

2020-09-23

Kamatdöntés a gyengülő forint és az elszálló infláció árnyékában: ez mindig érdekes. Mit mond, vagy éppen nem mond az MNB a hazai gazdaság állapotáról és ez hogyan hat a forintra?

Nagy várakozás előzte meg a tegnapi MNB-kamatdöntést: bár a kamathoz a jegybank a vártnak megfelelően nem nyúlt, kérdés volt, hogy a mostani COVID-időszakban milyen növekedési és inflációs pályát vetít előre a jegybank a következő évekre. E tekintetben mostanra belesimult az elemzői átlagba, ami idénre 6% körüli visszaesést, jövőre 5-6% körüli növekedést jelent. Az infláció esetében pedig 3,5% körüli, tehát lényegében a toleranciasávon belüli áremelkedésre számítanak a jegybankban. A mostani, már a 4 százalékos sávszélességet pedzegető infláció miatt természetesen külön hangsúlyt kapott az árstabilitás fenntartása, ahol Virág Barnabás alelnök kiemelte, középtávon nincs inflációs nyomás és ha mégis, akkor a MNB lépni fog.

Infláció és forint

Ugyanakkor hiába nem kell tartani az infláció elszállásától, például azért, mert a recessziós környezetben az importtermékek áremelkedése – saját devizában – is visszafogott, a forint jelentősebb gyengülése már megdobhatja a hazai inflációt.

forrás: Bloomberg

Tudja ezt a jegybank is, ezért ha ez bekövetkezne – és ahogy a napokban a piac újra teszteli az MNB implicit toleranciasávját – az MNB lépni fog: vagy szóban, vagy például az egyhetes betéti kamat emelésével.

Bár most nem ez a helyzet, nézzük meg azért a másik oldalt is: itt a versenyképesség, tehát a növekedés szempontjából nem lenne hasznos egy erős forint. Az MNB tehát itt is lépne, ahogy tette azt a nyáron, a 345 forint/Euró szint környékén, csökkentve az irányadó kamatot.

Összességében tehát a forintról alkotott véleményem nem változott: marad a sávozás, ami a következő hetekre-hónapokra a 345-365 közötti Euró sávot jelenti. Pár forintnyi kiszúrás persze mindkét irányba lehet, de alá vagy fölé a jegybank érdemben nem engedi majd a forintot. Hosszabb távon pedig marad a fokozatos leértékelődés, ami befektetőként azt jelenti, hogy a globális környezet által támogatott részvénypiaci hozamok mellett (a témában megjelent cikkünk elérhető ITT) még egy kis plusz nyereséget is zsebre tehetünk.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 4,75  (16 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről