A lustasági faktor az egyik kritikus pont a nyugdíjcélú öngondoskodásban. ‘Ej, ráérünk arra még!’ De ha 2017-től a munkáltató is lusta lesz, akkor rossz idők jönnek.
A 2017-es változások jelentősen átírják a béren kívüli juttatások rendszerét az öngondoskodás szempontjából. A cafetéria szabályok a gazdasági növekedés segítésére lesznek optimalizálva: lényege leegyszerűsítve, hogy a rendszer a lakossági fogyasztást (Szép kártya, készpénz felvétel) és a lakáscélú hitelfelvételt (lakáshitel-törlesztés egyes szorzóval) preferálja.
A témáról szóló korábbi cikkemben megírtam, hogy a nyugdíjpénztári befizetés 2017-től jelentősen megdrágul, 1 önkéntes nyugdíjpénztárba beérkező forint 1,5 forintba (egészen pontosan 1,4998) kerül majd.
Azt is megírtam, hogy a munkáltatói adomány sokkal jobb „kihozatalt” eredményez: 100 adományként nyújtott forintból 87,24 Ft kerülhet a tagi számlára.
Az egyetlen érdemi lehetőség az öngondoskodásra tehát a lustasági faktor legyőzése.
De vajon sikerül-e a lustasági faktort legyőzni és átállítani a munkáltató gondolkodását és belső szabályozását az adomány rendszerének bevezetésére? Egy gáláns bruttó elszámolású juttatási rendszerben a munkáltató teljes szabadságot adhat a munkavállalónak, hogyan használja fel a rendelkezésre álló keretét. A munkáltató megmondja, mi az a plafon, amit erre a célra hajlandó költeni adókkal, járulékokkal együtt. Ezen belül a munkavállaló akár öngondoskodhat is, a bruttó kerete nem csökken, csak kevesebb forint kerül a pénztári számlájára.
A munkavállalói oldalról is le kell győzni a lustasági faktort. Az adomány rendszerében plusz munka van: önálló adóbevallást kell készíteni, az adomány után adót és eho-t kell fizetni. Vajon hajlandó-e ezt megtenni a munkavállaló egy ködös távoli cél elérése érdekében, amikor sokkal egyszerűbb megragadni és elkölteni azt a pénzt, ami itt és most kéznél van?
A 2017-re újrafazonírozott rendszerben tehát maradt lehetőség egy előnyös nyugdíjcélú öngondoskodási szisztéma működtetésére. Nehezített pályán ugyan, de az adomány rendszere mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak előnyös lehet. A kérdés már csak az, hogy sikerül-e legyőzni a kényelmi faktort, a megszokást, és a belső tehetetlenséget?
Loading...