Milyen hatással lehet a járvány a körülöttünk zajló trendekre, valamint a befektetésekre?
A cikksorozatunk első részében a környezeti megatrendekről írtunk, a folytatásban a társadalmi és a technológiai megatrendekről lesz szó befektetési szempontból, valamint arról, hogy ezekre hogyan hat a koronavírus járvány.
Társadalmi megatrendek
A társadalmi megatrendek közé sorolhatjuk a Föld népesség növekedését, az általános jólét emelkedését, az élelmiszerbiztonságra törekvést, a városiasodást és a generációs változásokat is.
városiasodás
Az előbbi felsorolásból a városiasodást szeretném most kiemelni, hiszen ez szorosan összefügg a többivel, azok jelentik a katalizátorát. Az urbanizációs folyamatok sok lehetőséget tartogatnak a vállalatok számára, hiszen több olyan terület is előtérbe kerül, ahol jelentős fejlesztésekre van szükség.
Ilyenek például
- az infrastrukturális fejlesztések,
- a digitális hálózatok kiépítése,
- a víz- és energia ellátás,
- a hulladékkezelés,
- a közösségi közlekedés,
- a közbiztonság
Ide sorolhatjuk a fentieken túl, a napjainkban egyre inkább a figyelem középpontjába kerülő közegészségügyet, és a jövőbeni járványok megakadályozását is.
A Föld lakosságának városokba költözése egy több évtizede zajló folyamat, 2009 óta pedig már több ember él városokban, mint azokon kívül. Egyre több gigapolisz jön létre, ahol sok millió ember él együtt. Ez új piacokat nyit, de új problémákat is generál.
A jövőben azok a vállalkozások teljesíthetnek jól, akik felismerik az „új világban” rejlő lehetőségeket, és innovatív, fenntartható, közösségi megoldásokkal tudnak szolgálni, a társadalmak megváltozott igényeire.
kihívások
A városiasodás árnyoldalához tartozik, amit napjainkban mindenki a saját bőrén is tapasztalhat, hogy a járványok sokkal gyorsabban, és nagyobb populációban képesek terjedni, sűrűn lakott térségekben. Több kutató hívja fel a figyelmet arra is, hogy a klímaváltozás másodlagos hatásaként egyre többször kell majd új járványokra számítania az emberiségnek. Éppen ezért felértékelődnek azok a cégek, akik az egészségügyi ellátás, kutatás, gyógyszergyártás, vakcina fejlesztés területén működnek, hiszen az ő tevékenységük alapvető fontosságúvá válik a civilizációnknak.
Technológiai megatrendek
A technológiai megatrendek közül a leglátványosabb az okos eszközök terjedése és ezzel összhangban a dolgok internete (IoT – Internet of Things).
IoT
A dolgok internete ma még hazánkban nem általánosan elterjedt, viszont már most is sokunk háztartásában megtalálhatók olyan eszközök, amelyek folyamatos internet kapcsolattal rendelkeznek (okos TV-k, okos hűtők, távolról vezérelhető világítás, okos hőszabályzók stb). Ez a terület napjainkban gőzerővel fejlődik, ide tartozik például a mesterséges intelligencia fejlesztés, az önvezető járművek, az internet alapú kereskedési rendszerek, az okos otthon megoldások, az okos gyárak, a különféle pénzügyi megoldások, mint pl. a mobilfizetés, de az egészségügy is érintett a távorvoslással, távsebészettel.
Elmondhatjuk, hogy a technológiai fejlődés, korunk egyik legerősebb trendje. Hatással van mind a környezeti- mind a társadalmi változásokra.
gyorsuló fejlődés
A technológiai szektor már eddig is szárnyalt, viszont a jelenlegi helyzet még ennél is jobban felerősítheti ezeket a folyamatokat. Most döbbent rá a világ, hogy az online tér mennyire fontos, és a digitális megoldások jelentősége felértékelődik, ha nem várt események történnek.
Befektetéseink során érdemes olyan lehetőségeket választani, amelyek összetevői kapcsolódnak a cikksorozatban bemutatott globális folyamatokhoz, hiszen ezek a területek még inkább felértékelődnek a jövőben, az itt tevékenykedő cégek pedig sokat profitálhatnak ezekből.
A K&H befektetési megoldásai között már korábban is találhattunk olyan, a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó befektetési alapot, amely mögöttes befektetései a klímaváltozás csökkentéséhez, az alternatív energiához és a tiszta víz biztosításához járultak hozzá. 2019 második felétől viszont már a társadalmi és a technológiai folyamatok fenntarthatóvá tételéből profitáló vállalatokat tartalmazó befektetési alapokba is fektethetjük a pénzünket.
Jelen marketing célú hirdetés nem minősül befektetési tanácsadásnak. Az alapok részletes leírását és befektetési politikáját az adott alap Tájékoztatója és a Kezelési Szabályzata tartalmazzák, melyek elérhetők magyar nyelven a K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken és a www.kh.hu (vagy a www.khalapok.hu) internetes oldalon. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alapok Kiemelt Befektetői Információi/Kiemelt információkat tartalmazó dokumentuma felől mely az alapok alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagukban azonban nem adnak teljes körű leírást az alapokról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra! A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a Vezető Forgalmazó www.kh.hu internetes oldalán. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegyek hozama – kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem – kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adót a kifizető a kifizetéskor köteles levonni. A konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg, továbbá az adószabályok a jövőben változhatnak, ideértve új adónemek bevezetését is. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az alapokat a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely a PSZÁF – III/100.058/2002. és az MNB H-EN-III-70/2014 számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. tevékenységi engedélyének száma engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) 41.064/1998., III/41.064-3/2001., III/41.064-11/2002. és III/41.064-16/2003. számú határozata.