Te mekkora (öko) lábnyomot hagysz magad után?

2019-11-20

Kalkulátorunk segítségével most megtudhatod, hogy mindennapi fogyasztásodhoz hány Földre lenne szükség.

Meglepő tény, hogy a ma élő 7 milliárd ember teljes súlya (tömege) 500 millió tonna, ami körülbelül a Badacsony hegy tömegével egyezik meg, de a térfogat alapján a teljes emberiség elférne akár a Balaton medrében. Megdöbbentő, nem? Összehasonlításként, a hangyák tömege (biomasszája) a földön 5-szöröse az emberiségnek, és mégis, sokkal kisebb az ökológiai lábnyomuk. Elgondolkodtató, hogy az emberiség (egy Balatonnyi ember) hogyan volt képes leigázni a teljes Földet, pár száz év alatt.

Nem az a gond, hogy túl sokan élünk a Földön, hanem az, hogy túl sokat fogyasztunk. Túl sokat veszünk ki a környezetünkből. Gondoljunk csak a vízre, nyersanyagokra, energiahordozókra és a megművelhető földterületekre. Ezen kívül a szemetünket (szennyvíz, hulladékok, légszennyezés) elegánsan „visszaadjuk” a természetnek, kezdjen vele, amit akar, dolgozza fel helyettünk, vagy tegye el valamilyen általunk nem használt helyre.

Száz év alatt a Föld népessége négyszeresére, az energiafogyasztás több mint tízszeresére, a termelés (és ezáltal a szemét mennyisége) hússzorosára nőtt. A világ népessége évente 80 millióval növekszik, 2050-re várhatóan elérjük a 9 milliárdot. Benne van a Bibliában, hogy sokasodjatok és népesítsétek be a Földet, de az nincs benne, hogy mindenkinek legyen úszómedencéje, és városi terepjárója.

Az elmúlt 10 – 20 év globalizációjának köszönhetően azok az országok, akik sikerrel kapcsolódtak be a globális munkamegosztásba – gondoljunk itt elsősorban Kínára – komoly jövedelem emelkedésen mentek keresztül. Kialakulóban van egy izmosodó középosztály, folyamatosan emelkedő életszínvonallal, akik a jövedelmüket a fejlett világ középosztályához hasonlóan szeretnék elkölteni (több húst tartalmazó étkezés, nagyobb lakás, korszerű gépekkel felszerelve, autó, külföldi utazások). Azaz a korábbi fogyasztásukhoz képest egy komoly ugrás, változás következett be, több száz millió ember esetében. És most érkezünk oda, hogy a klímaváltozás elkerülése érdekében korlátozni kell az emberiség fogyasztásán. Mi, akik a világ „fejlettebb” felén élünk és évtizedek óta többet fogyasztunk, mondhatjuk-e azt a világ felemelkedőben lévő felének, hogy Ti is fogyasszatok kevesebbet? Hát nem tűnik épp egy fair kérésnek. Mi lenne az igazságos? Sajnos erre nincs még egyértelmű, méltányos válasz, de bízzunk benne, hogy a politikusaink mielőbb megtalálják majd.

Addig is nézzük meg, Mi magunk mit tehetünk:

  1. gondoljuk újra a fogyasztásunkat, és amiről könnyű szívvel le tudunk mondani, azt tegyük meg mielőbb (biztosan minden évben szükségünk van új táskára, 4 évente új autóra?).
  2. ide kattintva kiszámolhatjuk, hogy a jelenlegi életmódunk mekkora öko-lábnyomot eredményez és ez egyértelműen megmutatja, hogy mely területeken van még tennivalónk.
  3. a befektetéseinkben is lehetünk sokkal tudatosabbak. Ha törekszünk arra, hogy a portfoliónkba olyan befektetéseket válasszunk, amelyek odafigyelnek a fenntartható fejlődésre is, akkor ezzel megsokszorozhatjuk a saját hatásunkat a világ fenntarthatóvá tételére. A K&H Bank befektetési alap kínálatában már elérhetőek a fenntartható fejlődést támogató alapok.

Mit számol az öko-lábnyom kalkulátor?

Földünk időről időre megújítja magát, a természet biztosítja számunkra a vizet, a tiszta levegőt és a termőföld „gyümölcseit”, amit az emberiség folyamatosan használ. Amennyiben a Föld „kincseit, gyümölcseit” nagyobb mértékben használjuk fel, mint ahogy azt képes megújítani, akkor a jövendő generációk lehetőségét vesszük el. Ha az ökolábnyomunk 1-et mutat, az azt jelenti, hogy pont annyit használunk fel arányosan, amennyit a Föld 1 év alatt képes megújítani, ha egynél nagyobb számot kapunk, akkor fogyasztásunkhoz több Földre lenne szükségünk. A magyar átlag fogyasztás fenntartásához jelenleg 1,92 Földre lenne szükségünk. Pedig csak egyetlen Földünk van mindösszesen. Cselekedjünk most, lehet, hogy holnap már késő lesz!

Úgy érzed, Te is szívesen fektetnéd olyasmibe a pénzedet, ami hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeid olyan világban nőhessenek fel és élhessenek, amit elképzelsz nekik? Tudj meg többet a K&H fenntartható fejlődés vegyes alapokról és tegyél azért, hogy a képzelet valósággá válhasson!

Ha érdekelnek a részletek, akkor kattints ide: ÉRDEKEL


Jelen marketing célú hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap részletes leírását, befektetési politikáját a Tájékoztató és a Kezelési Szabályzat tartalmazzák, melyek magyar nyelven elérhetők a vezető forgalmazó K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken és a www.kh.hu (vagy a www.khalapok.hu) internetes oldalon. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhatsz az alap Kiemelt Befektetői Információi felől, mely az alap alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagában azonban nem ad teljes körű leírást az alapról. Megalapozott befektetési döntésed érdekében előzetesen alaposan vizsgáld meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra. A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódj a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a vezető forgalmazó www.kh.hu internetes oldalán. Az alap számára árfolyamfedezeti céllal, vagy befektetési cél megvalósítása miatt származtatott ügyletek alkalmazása engedélyezett. Az alap nettó eszközértéke jelentősen ingadozhat! Az alap sem tőkevédelmi sem hozam- vagy árfolyamvédelmi ígéretet nem tesz, ilyen garanciát nem vállal! A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegy hozama – kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem –kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adót a kifizető a kifizetéskor köteles levonni. A befektetésed hozamához kapcsolódó adózási tudnivalókról kérjük, tájékozódj a www.kh.hu oldalon vagy tanácsadóinknál. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az adózással összefüggő következmények a jövőben változhatnak, a konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg. Az alapot a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely az MNB H-EN-III-70/2014 számú határozata alapján gyakorolja tevékenységét. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. a Budapesti Értéktőzsde tagja, tevékenységi engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) 41.064/1998., III/41.064-3/2001., III/41.064-11/2002. és III/41.064-16/2003. számú határozata.

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 5,00  (1 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről