Az infláció kivédekezése a személyes megtakarítások első próbája, egy portfólió teljesítménye szempontjából ez az olimpiai kvalifikációs szint.
Az infláció jelentette veszély azonban legtöbbször nem látványos, ezért nehéz tudatosítani magunkban a jelenlétét. Amikor épp nem vágtázik kegyetlenül, akár egyik napról a másikra feljebb tépve az árakat, csöndesen teszi a dolgát. A pozitív hozamok, a számlán gyarapodó pénz – sportolóként az egyéni csúcsok megjavítása – kellemes érzéssel töltenek el mindenkit, de ha eközben az olimpiai minimumot nem sikerül megugrani, akkor visszanézve már azt vehetjük észre, összességében messzebb kerültünk a célunktól.
Most a korábban megszokottakhoz képest nagy a nyugalom. Lassan három éve negyedévről-negyedévre nulla közeli árváltozást vagy épp az árak csökkenését mutató adatok érkeznek a KSH-tól, az ehhez kapcsolódó állami intézkedésekről (csökkennek a közműdíjak, változnak az ÁFA-kulcsok) és piaci folyamatokról (az olajárak februárban hosszú zuhanás után mélypontjukra értek és onnan fordultak) hallunk a televízióban. A prémium ügyfelek körében végzett felméréseink pedig azt mutatják, hogy ez a helyzet mára a megtakarítók gondolkodásába is átszivárgott: a legóvatosabbak elfogadóbbak lettek a rekord alacsony betéti kamatokkal szemben, a kockázatvállalóbbak pedig engedni látszanak a nominális hozamelvárásokból.
A megtakarítási szokások nagyon lassan változnak, de épp ezért, ha valamihez egyszer hozzászoktunk, megszületik az új norma, onnantól nehéz visszatérni a régi kerékvágásba. Épp ezért továbbra is tartsuk észben, hogy az infláció – a megtakarítások gyilkosa – egész biztosan nem vonult véglegesen nyugalomba, sőt az is előfordulhat, hogy épp a közelünkben rejtőzködik!
A gazdasági sajtóban bemutatott fogyasztói árindex iránymutatást ad nekünk, de könnyen lehet, hogy saját szempontjaink szerint rá kell emelnünk a kvalifikációs minimumra. Amikor az elvárt hozamról vagy a portfóliónk éves átsúlyozásáról gondolkozunk, érdemes visszanézni, elővenni a számlakivonatainkat is: hogy érintették változások a saját fogyasztói kosaram, többet vagy kevesebbet költök az előző évhez képest, tényleg részesedek-e az alacsony infláció előnyeiből? A csökkenő olajárak kevesebb közvetlen haszonnal járnak, ha nincs autónk, a dübörgő lakáspiac pedig az átlagosnál nagyobb nyomást helyez ránk, ha albérletben élünk vagy épp lakásvásárlásra készülünk.
Az elért és elvárt hozamainknak ezeket is követniük kell, különben azon kaphatjuk magunkat, hogy áldozatul estünk az inflációnak.