hogyan tanítsuk gyermekeinket megtakarítani?

2018-04-06

Az előző három bejegyzésemben arról írtam (1. rész, 2. rész, 3. rész) hogyan ösztönözzük gyermekeinket a nyugdíjcélú megtakarítás elindítására és hogyan gondoljuk végig közösen, hogy mibe fektessék a pénzüket. Ha mindent jól csináltunk, akkor gyermekünk legfontosabb megtakarítása időben elindult és szép lassan a saját tapasztalatain keresztül beletanul a befektetésekbe.

De nemcsak nyugdíj kapcsán lehetnek céljaik a gyerekeinknek. A 20-as éveket taposva mindenkiben felmerülhet az igény arra, hogy milyen jó lenne egy saját lakás, esetleg ház. Persze egy induló lakás vételárának (10-20 millió Ft?) előteremtése nem könnyű dolog, kevés ember tudja a kívánt összeget a farzsebéből előkapni.

A lányom is megfogalmazta az igényét, hogy szeretne egy saját lakást. Jogos igény és nagy valószínűséggel megfelelő mértékű megtakarítással évek alatt, hitellel kombinálva elérheti a célját.

A megtakarításoknál a legfontosabb rész az elhatározás. Ha van világos cél, akkor a többi talán „könnyebben” megoldható. (Persze a megtakarításhoz kell azért rendszeres és a megélhetéshez szükséges bérnél nagyobb jövedelem is.)

Ha a cél megfogalmazódott, akkor nézzük, mit lehet tenni. Számoljunk visszafelé. Ha szeretne egy lakást Budapesten 20 millió forint értékben (bízzunk abban, hogy évek múlva lehet venni még értelmes méretű lakást ennyiért), akkor ennek kb 70%-át hitelből megfinanszírozva 6 millió Ft önrészre lesz szüksége, ezt kell neki 5-8 év alatt összegyűjteni.

„De milyen formában gyűjtsem rá a pénzt?” –kérdezte teljes joggal.

Az első tisztázandó kérdés, hogy az állam milyen megtakarítási formákat támogat?

Jelenleg a lakástakarékpénztári forma a legismertebb és a legkedvezőbb mértékben államilag támogatott lakáscélú megtakarítás. A lakástakarékpénztári megtakarítások a felhalmozási időszak, majd azt követően a kiutalási időszak végén lakásvásárlásra és lakásfelújításra használhatóak fel. Az éves befizetés 30 százalékával maximum évi 72 ezer forinttal támogatja az állam a takarékoskodókat. Az éves maximum támogatást, már havi 20 ezer forint befizetésével el lehet érni. A támogatásokat nézve, a 30 százalékos mérték igen jelentősnek számít, a 20 ezer forintos befizetésünk mellett havonta + 6 ezer forintot kapunk az államtól.

8 év alatt a befizetéseinkből és az állami támogatással összesen 2,5 millió forint saját erő jöhet össze, ha havonta 20 ezer forintot teszünk félre.

Hogyan lehetne biztosítani az önrész fennmaradó részét?

Ha az összeg nem elegendő, és a jövedelmünk megengedi, akkor érdemes egy második és harmadik szerződést is indítani valamelyik közeli hozzátartozónk nevére. A 6 milliós önrész elérését 3 szerződéssel (3×2,5 millió Ft) biztosíthatjuk, ami havi 3×20 000 forint befizetését jelenti. Így a megtakarítási szakasz végére (3 x 2 500 000 forint) összesen 7 500 000 forint megtakarítás gyűlhet össze lakástakarékpénztári formában.

Itt jegyezzük meg, hogy a lakástakarékpénztárak jellemzően a sajáterőként befizetett összeg mellé, azzal megegyező mértékű kedvezményes kamatozású hitelt is nyújtanak, és emellett piaci kamatozású hitel is felvehető.

Tanulság:

1. Ha van konkrét cél, akkor könnyebb elindítani a megtakarítást, e nélkül sokkal gyengébb gyermekünk hosszú távú elköteleződése a havi megtakarítás folyamatos befizetésére.

2. A havi 3×20 000 forint befizetése egy megfelelő havi fizetést (vagy szülői segítséget) feltételez, gyerekünk részéről komoly elköteleződést jelent.

3. Használjuk ki és lehetőleg optimalizáljuk az állami támogatásokat, mert ez segíthet a megtakarítási célunk gyorsabb elérésben. Akár 30 százalékos állami támogatás is elérhető a lakástakarékpénztári megtakarítások esetében.

4. Ha egyszer sikerült összerakni és végigcsinálni a megtakarítást, akkor legközelebb már könnyebben, tudatosabban fog menni, tanul belőle gyermekünk. Persze egy masszív hitelfelvétel önmagában biztosítja, hogy a takarékoskodás nem áll le a lakásvásárlás időpontjában, hiszen a hitel havi törlesztőrészletét is havonta ki kell gazdálkodni és befizetni.

Ezek után már csak egy kérdés maradt, 8 év múlva gyerekünk tud-e megfelelő méretű lakást venni az összegyűlt pénzből és hitelből.

 

 

1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag 5,00  (2 szavazat)
Loading...
értesítést kérek az új cikkekről
értesítést kérek az új cikkekről