Bár a Brexit és a Fed júniusi kamatdöntő ülése miatt nem számíthatunk uborkaszezonra idén nyáron sem, ennek ellenére érdemes egy pillantást vetni a befektetési piacra, hogy megnézzük, mivel mennyit kereshettünk idén.
Júniusig a legtöbbet a magyar részvényekkel (+12,9%), illetve a nyersanyagokkal (+7,8%) kereshettünk. Mi a magunk részéről az intézményi ügyfeleink részére megrendezett befektetői konferenciánkon ezen két eszközosztály felülteljesítését vártuk 2016-ra.
A BUX idei kiemelkedő teljesítményével akár a 2007-es történelmi csúcsát is célkeresztbe veheti, a hazai blue-chipek fundamentumai jók, de a további szárnyaláshoz a nemzetközi befektetői hangulat további javulására is szükség lehet.
Egyelőre a hazai kötvénypiac (+2,4%) is jó befektetésnek bizonyult a rekord alacsony hozamkörnyezet ellenére, tehát a kötvénypiaci fordulat továbbra is várat magára. Eközben egy nemzetközi részvényportfolióval szintén pozitív hozamot érhettünk el (dollárban!) az év eleje óta.
mi ebből a tanulság?