Év vége felé közeledve érdemes egy pillantást vetni a piacok idei teljesítményére, hol is lehetett idén jó hozamokat elérni. Aki mestere az időzítésnek (be- és kiszállást is tökéletesen eltalálta), annak elég volt februárban és októberben a „piacon lenni”, és máris zsebre tehette a kétszámjegyű profitot. Aki viszont egész évben bízott a fejlett részvényekben (végigülte a volatilis és szakadó hónapokat is), az jelenleg ugyanott tart (dollárban számítva), ahol elkezdte a 2015-ös évet. Van viszont egy jó hírem a magyar befektetőknek, a dollár erősödése miatt (260-ról 290 fölé) mégiscsak összejöhetett a 10% feletti hozam.
Akár zsenik vagyunk, akár hosszú távú szemléletű portfólió befektetők, most a decemberi jegybanki bejelentésekre kell koncentrálnunk. Az EKB gyakorlatilag csak ’”hibázhat”, amennyiben a saját maga által felfokozott várakozásokat alulmúlja, és kisebb mértékű lazító intézkedéseket jelent be. Ezzel szemben a Fed most azzal okozna meglepetést, ha nem emelne végre a kamatot. Persze itt már mindenki arra fog figyelni, hogy mit mondanak a következő lépés időzítéséről.
A történelmi tapasztalatok alapján az várható, hogy az eltérő irányú monetáris politika az eszközárakra is jelentős hatással lesz. Mivel már sokan pozicionálták magukat ezekre az eseményekre, így rövid távon a profitrealizálásra és hullámzó piacokra számítunk, de 12 hónapos időtávon az európai részvénypiacok felülteljesítése és a dollár további erősödése várható.
Itthon a legnagyobb esemény az adósságbesorolás felminősítése lehetett volna, azonban ez két alkalommal is elmaradt november során. Így a legnagyobb bejelentést az MNB szállította, a Budapesti Értéktőzsde új többségi tulajdonosaként jelentős piacfejlesztést irányoztak elő.
Véleményem szerint a decemberi hónap nemcsak a Mikulás miatt lesz izgalmas a piacokon, nagyobb volatilitás és sok profitrealizáló befektető várható.
[poll id=”8″]