Tavaly még arról beszéltünk, hogy meglepetés lenne, ha 300 alá erősödne a forint, nem is jött be. 2019-re már a 310-es szint elérése lenne hasonló meglepetés, hiszen az idei évben nemhogy erősödött volna a hazai fizetőeszköz, hanem erőteljesen gyengült az év során, ezzel kilépve a korábbi stabil 307-317-es sávból.
A K&H Alapkezelő kollégái minden év végén összesítik, hogy az elkövetkezendő évben melyek azok a gazdasági események, amelyek bekövetkezése nem számít alap forgatókönyvnek, tehát megvalósulásuk meglepetésszerűen hatna, azonban mégsem zárhatók ki. A feltételezések indoklása mellett egy valószínűségi becslést is találhatnak az egyes szcenáriókhoz.
Továbbra is két fontos erő hat a hazai deviza árfolyamára. Az erősödés irányába az erős gazdasági teljesítmény, illetve a többletes folyó fizetési mérleg hat, a gyengülést pedig elsősorban a rendkívül laza monetáris politika fennmaradása okozhatja. Ami miatt kevésbé tűnik valószínűnek a forint 310 környékére erősödése, az az, hogy a folyó fizetési mérlegünk fokozatosan csökkent már idén is, és ez a trend valószínűleg jövőre is folytatódni fog, míg az MNB oldaláról nem várható kamatemelés.
Összességében tehát a forintot erősítő hatás mérséklődése várható, míg a kamatemelés elmaradása inkább gyengítheti a deviza árfolyamát. Ettől függetlenül nem elképzelhetetlen, hogy a fizetőeszközünk kis mértékben erősödni tudjon jövőre, de a 310-es szint elérésére kevés esélyt látok.